Brandon Hackett, azaz Markovics Botond sci-fi író szerint egészen más világ volt az ezredforduló környéki fantasztikus könyvkiadás, mint a mai. A szerző a magánkiadás veszélyeiről, a piac bőségéről, és arról is írt, hogy ő miért utasítja vissza 2009 óta, ha díjra jelölik. A magyar fantasztikum helyzete, tizenegyedik epizód.
Hogy változott a fantasztikus irodalmi közeg az elmúlt években? A Mandiner.sci-fi első születésnapjára arra kértünk egy sor, a sci-fi-, fantasy- és horrorközegben aktív írót, szerkesztőt, bloggert és olvasót, hogy értékeljék a magyar fantasztikum helyzetét 2016-ban.
Aki válaszol: Markovics Botond (Brandon Hackett) író, az SFmag.hu egyik alapítója.
*
Az olvasók
Az ezredforduló környékén a sci-fi és fantasy könyvkiadás egy egészen más világot jelentett, mint ma. Gyakorlatilag szinte teljes egészében a Cherubion kiadó és az éppen megszűnő Valhalla Páholy köré szerveződött, éppen szárnyait bontogatta a Delta Vision, (hogy aztán később ők maguk vegyék meg Cherubiont), viszont nem létezett pl. sem az Agave Könyvek, sem a Fumax, sem az új Galaktika, ahogy a Gabo is csak elvétve adott ki sci-fit, és az is nagy eseménynek számított, amikor 2001 tájékán a Cherubionnál megjelent a Hyperion. (Ami ekkor már egy tizenkét éves regény volt.) Ma ehhez képest dőzsölünk.
Kánai Andrással és több, a fantasztikumot szerető baráttal, ismerőssel 2010-ben létrehoztuk az SFmag.hu-t, hogy népszerűsítsük azokat a kiemelkedő és magyarul nem ismert fantasztikus írókat, regényeket, amelyeket jópáran a stábból angolul olvastunk, és az elmúlt néhány évben ezek jelentős része szinte mind megjelent vagy hamarosan meg fog jelenni magyarul.
Ez egy olyan hatalmas előrelépés, amelyért olvasóként hálás vagyok az összes ebben tevékeny részt vállaló kiadónak, akik sokszor komoly üzleti kockázatot vállalva vezetnek be a magyar piacra új tehetségeket. Ma elmondhatjuk, hogy a legújabb regények nagyon hamar követik az eredeti nyelvű kiadást, sőt, néha az angol megjelenéssel egy napon érkeznek idehaza is (pl. Jeff VanderMeer Déli Végek-trilógiája), így végre magyarul is követni lehet a kortárs angolszász fantasztikus irodalmat (persze nyilván nem száz százalékosan).
Markovics Botond (Brandon Hackett)
Fantasztikum iránt rajongó olvasónak lenni jelenleg nagyon jó érzés, mert most először nem csak morzsákat kapunk a kortárs fantasztikumból, hanem hellyel-közzel együtt mozgunk a fősodorral. Én nagyon élvezem ezt az időszakot, van miből válogatni, és sosem lehet tudni, hogy egy frissen megjelent könyv milyen új színt hoz a zsánerbe.
Az egyetlen nehézséget a félelmetes a kínálat jelentheti. Ha valaki betéved a könyvesboltba, hogy vásároljon magának néhány science fiction vagy fantasy regényt, ha nem vigyáz, örökre elveszik a végtelen könyvlabirintusban. Emiatt muszáj az interneten tájékozódni, figyelni a kiadók honlapjait, hogy értesüljünk a legfrissebb megjelenésekről, és ne maradjunk le egy-egy jó könyvről. És ez talán az olvasók számára jelenleg a legnagyobb kihívás. Nekem már csak az hiányzik, hogy a kortárs, nem-szuperhős fantasztikus képregények és graphic novelek is eljutnának a magyar közönséghez, de erre alig látok esélyt. Pedig micsoda kiemelkedő történetek születnek!
Az írók
A hazai írók helyzete mindig is kicsit sanyarú volt. Az olvasók egyértelműen jobban kedvelik a külföldi szerzőket, jobban bíznak bennük, de ennek részben valós alapja van, túl sok olyan regény jelent meg, amelyeknek a fiókban kellett volna maradnia, és ez nem tett jót a magyar fantasztikum megítélésének. Az utóbbi egy évtizedben a legtöbb kiadó nem is foglalkozott magyar sci-fi és fantasy kiadással, és kezdő íróként, önálló regénnyel nagyon nehéz volt bárhová bekerülni, ugyanis a kiadók minőségtől függetlenül zsigerből utasították el az elsőkönyves írókat, konkrétan esélyt sem adtak nekik, túl kockázatosnak tartották új nevek bevezetését. Az elmúlt egy-két év viszont mintha fordulópont lenne, én még sosem láttam ennyi magyar író által írt sci-fit, fantasyt egy évben. Ennek egyik oka lehet, hogy egy magyar regényt kiadni sokkal olcsóbb, mint egy angolszász regényt, hiszen nem kell fordítást fizetni, gyakorta a jogdíj is elmarad, hiszen örüljön a szerző, hogy egyáltalán megjelenik.
Ennek következtében megjelent néhány kiemelkedő színvonalú, magyar regény, viszont ennek a felfutásnak van azért árnyoldala is, ugyanis ennek ellenére sajnos közel sincs ennyi jó író, jó kézirat idehaza, és ezt az olvasók is tudják, aki pedig nem tudja, az gyorsan rájön, ez pedig nem tesz jót a magyar fantasztikum nem túl acélos megítélésének.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a könyvesboltokban a magyar író sci-fi vagy fantasy regénye mellett ott fekszik egy Hugo-, egy Nebula-, meg mondjuk egy Arthur C. Clarke-díjas regény is, és ezek a regények egymással versenyeznek. Egy magyar írónak azt kell elérnie, hogy az ő könyve is legyen annyira érdekes, hogy a kezébe vegye az olvasó, megvegye, és még be is jöjjön neki, ne azt érezze, hogy ja, ez csak a szokásos magyar volt. Na, ez a hatalmas kihívás: kivívni az olvasók elismerését.
Van ezenfelül a magyar írók kiadásának egy sajnálatos árnyoldala is, ami engem évek óta mélységesen felháborít. Sokan a kiadói rendszer elől a magánkiadás felé fordulnak, ez utóbbinak viszont szerintem csak akkor van értelme, ha az író megfelelő, stabil anyagi háttérrel és marketing-ismeretekkel is rendelkezik, és még ekkor is kérdés, hogy ez mire elég, van-e mellé valóban egy jó története is. Egy könyvkiadó egy garancia az olvasók felé, egy szűrő, ami segít eligazodni a rengeteg cím között, és ezt nagyon nehéz magánkiadással ellensúlyozni. Már akár a terjesztésnél is komoly falakba ütközik a saját könyvét a rendszerbe bejuttatni próbáló író.
Viszont közben kialakultak viszont azok a könyves vállalkozások, amelyek az írói álomra épültek, hiszen ki ne akarna az álmaira áldozni a saját kis megtakarításából. Kezdődött a print-on-demand kiadókkal, akik az „Andy Weir A marsi regénye is magánkiadásként kezdte” tízmillióból egy példákkal magyarázzák meg, hogy miért sokkal jobb, ha az író saját maga, bármiféle szakmai kontroll nélkül adja ki a regényét, amelyhez igénybe vehetik az ő szolgáltatásaikat. Majd folytatódott a kiadónak tűnő, de valójában nem a könyvek eladásból, hanem a szerzők pénzéből megélni akaró cégekkel, akik elhitetik a reménybeli íróval, hogy manapság az a természetes, ha az író fizet a megjelenésért.
Könnyű megvezetni a tájékozatlan embert, elég agyondicsérni a gyanútlan író művét, majd néhány százezer forintért vállalják a kiadást, és látszólagos szakmai támogatást, amelyben gyakran még egy korrektúra sem fér bele, nemhogy szerkesztés, tördelés, vagy borítókészítés. Persze, ha csak a megjelenés számít, és az, hogy az író saját kezébe foghassa a regényét, arra tökéletesen alkalmasak, viszont azt tudni kell, hogy ezek a könyvek az olvasókhoz nem nagyon fognak eljutni, még a hagyományos terjesztési rendszerbe is csak elvétve kerülnek be. Számtalan szomorú esetet hallottam, amikor több százezer forint kifizetése után a szerző alig húsz-harminc darabos fogyási adatokkal szembesült.
Közösségi élet és rendezvények
A közösségi létezés rendkívül túl van misztifikálva, néha azt érzem, szinte elvárás, hogy annak, aki sci-fit, fantasyt olvas, mintha kötelező lenne valamiféle közösségbe járnia, egyáltalán „tartoznia valahová”, rendezvényeket látogatni, vagy cosplaybe öltözni, sőt, egyáltalán furcsa „scifisnek”, „fantasysnek” lennie. Pedig az átlag sci-fi és fantasy olvasó nem „scifis" és nem „fantasys”, mert teszem azt, ugyanúgy olvas ezek mellett szépirodalmat is, érdekli számtalan más dolog a világból, viszont nem feltétlenül vágyik tágabb közösségre, mivel megvan a kialakult baráti társasága.
Sőt, azt gondolom, hogy ez a közösség és rendezvények téma többnyire csak annak a néhány tucat embernek központi kérdés, akik kicsit mélyebben benne vannak a hazai fantasztikumban. 2016-ot írunk, és a világ időközben átköltözött az online térbe, a beszélgetések zöme online zajlik, közelebb is hozta egymáshoz a hasonló érdeklődésű embereket. Az első és legfontosabb mindig is az olvasó marad, és ezt sokan hajlamosak elfelejteni.
Ettől függetlenül rendkívül sokféle közösség létezik, léteznek kiadók köré szerveződő csoportosulások, kisebb-nagyobb baráti társaságok, ahogy nyitott és zárt közösségek is. Mindenki számára nyitott, önszerveződő és laza sci-fi és fantasy olvasói közösség iránt érdeklődők számára ott van például a moly.hu könyves közösségi oldal, néhány év alatt én magam is meglepően sok barátot és hasonló érdeklődésű ismerőst találtam közös olvasmányélmények, kedvenc könyvek kapcsán.
A hazai sci-fi és fantasy rendezvények felemás képet mutatnak, és érezhetően nem nekem szerveződnek, én sokkal szívesebben látnék hangsúlyosabban a sci-fi és fantasy irodalomra épülő eseményeket is a film/sorozat/cosplay központú események mellett, de ezekre még kevesebben jönnek el, mint az előbbire megfelelő reklám hiányában. Van egy sok évtizedes HungaroConunk, amely sajnos a '80-as évek óta nem tudott, és talán nem is nagyon akart kilépni a lelkesedésből megszervezett amatőr rendezvény skatulyából, de ez valahol érthető, hiszen marketing nélkül elég nehéz elérni a tágabb potenciális közönséget. Pedig akadt néhány kitörési lehetőség, de mégsem sikerült az áttörés.
Ugyanakkor az sem igaz, hogy ne lehetne elérni és megmozdítani az olvasni vágyó közönséget. Két példa jut eszembe hirtelen, az egyik a három évvel ezelőtti Könyvfesztivál, amikor itt járt Hannu Rajaniemi, science fiction író, és konkrétan nem lehetett beférni a terembe a vele rendezett beszélgetésre, és a dedikálásán is elképesztő sor kígyózott, a másik pedig két éve a Port.hu sci-fi napja, ahol a 70 fős termekben tartott irodalmi előadásokon, beszélgetéseken úgy nyomorgott 100 feletti néző szinte levegő nélkül, hogy az előadás iránt érdeklődők egy része be sem fért már a terembe. Mindkét esetben nagyon alábecsülték a szervezők az érdeklődést.
Díjak
Az irodalmi díjakat - és itt most a nemzetközi fantasztikus irodalmi díjakról beszélek - egy ideje ellenérzéssel követem, ugyanis az irodalom igencsak nehezen mérhető, ráadásul manapság akkora a könyvkínálat, hogy egy díj nagyot sokat segíthet a marketingben, abban, hogy egy írót vagy címet kiemeljen az arctalan tömegből, viszont sosem jó, ha emiatt esetleg politikai, ismertségi, lobbiszempontok szivárognak be a döntésekbe.
Más oldalról közelítve, egy fantasztikus irodalmi díjat manapság vagy a közönség vagy egy zsűri választ. Ha a közönség választ, akkor az a díj a könyv népszerűségéről ad visszajelzést, nem a minőségéről (vagy a díj szempontjából rosszabb esetben az író/kiadó marketing tevékenységéről), ha pedig zsűri dönt, akkor néhány ember személyes ízlése alapján kap valaki díjat. Érdemes megnézni, mi folyt az utóbbi években a Hugo-díj kapcsán, hogyan próbálták, részben sikerrel meghekkelni. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs értelme a díjaknak, viszont olvasóként túl sokszor jártam pórul ahhoz díjazott regényekkel, hogy ne kezeljem fenntartással ezeket az elismeréseket.
A magyar fantasztikus díjak még messze nem tartanak itt, ugyanis egyik sem tudott soha komoly véleményformáló, nemhogy értékmérővé válni, pláne nem generált extra értékesítést, nem jelent értéket sem az olvasók, sem a kiadók, sem az amúgy elismert írók számára sem.
A KIMTE magyar fantasy díj még a második díjkiosztó előtt megszűnt. A Zsoldos Péter-díj, amely évente a legjobb magyar science fiction írásokat igyekszik díjazni, viszont lassan húsz éve létezik, az Avana Egyesület gondozásában, az egyesület által felkért zsűri döntése alapján, de ennyi idő alatt sem tudott kitörni az amatőr viszonyok közül, ráadásul az olvasók sem veszik komolyan a régi botrányok miatt. Néha olyan, mintha nem is létezne, egy szűk körön túlra gyakorlatilag el sem jut létezésének híre.
Én személy szerint 2009 óta visszautasítok minden nevezést, ugyanis szerintem ebben a formában semmi értelme nincsen, és nem én vagyok az egyetlen, aki ezt gondolja. Jelen pillanatban nincs értéke a díjnak az olvasók számára, de ez évek óta nem zavar senkit, mert a változtatásra irányuló kósza szikrákból sosem lesz még lángocska sem, nemhogy lobogó tűz.
Idén létrejött egy új kezdeményezés, amely a moly.hu sci-fi és fantasy olvasóihoz fűződik, akik lelkesedésből, önkéntes alapon álltak össze, hogy (idén először) szemlézzék az adott év hard-core olvasói által legizgalmasabbnak tartott könyveket. Ez egy olvasói válogatás, és nem csak a magyar regényeket szemlézi, hanem az összes magyar nyelvű megjelenést, amely egy izgalmas képet ad a hazai sci-fi és fantasy könyvpiacról. Kíváncsi vagyok, hosszú távon mivé tudja kinőni magát a kezdeményezés.
A lényeg az, hogy van bőven miről beszélgetni, hiszen mostanában jobbnál jobb regények jelennek meg, és bőven van mit olvasni.
*
Nyitóképünkön Brandon Hackett Isten gépei című könyve borítójának egy részlete látható. A cikksorozat összes része A magyar fantasztikum helyzete címke alatt elérhető, de érdemes követni Facebook- vagy Moly-oldalunkat is.
Az űr sötétje, a megszámlálhatatlanul sok bolygó és égitest millió és egy rejtélyt rejt, amiket még talán sok generáció múlva sem ismerünk meg. De úgy tűnik, valami vár ránk az univerzumban.
A regény több mint 60, a filmes adaptáció pedig közel 30 éves, de a világpusztító bogarak története ma is van olyan népszerű, hogy milliók adják érte az életüket.
Nem gond, ha előbb-utóbb elpusztítjuk magunkat, a fontos az, hogy a bürokrácia működjön, a férfi lehessen nő, az ember pedig robot. Kafka vajon milyen novellákat írna ma?
A gödör olyan mély, hogy megszakad a szedett-vedett láncolat, és minél mélyebben van valaki, annál nagyobb kincs lehet még akár egy pizza is.
Eredetileg egy népszerű sci-fi adaptációja lett volna, de a végeredmény alapján nehéz elhinni, hogy a forgatás során bárki is komolyan vette.
Hetedik alkalommal startol el a héten a Budapesti Klasszikus Film Maraton; a restaurált filmek nemzetközi fesztiválján ezúttal a sci-fi is kiemelt szerepet kap. A múlt jövője című szekcióról és a műfaj hazai kezdeteiről Kurutz Mártont, a Magyar Nemzeti Filmarchívum gyűjteményi és kutatási vezetőjét kérdeztük.
Milyen csodás ez a nap.
A magyar válogatott csapatkapitánya nem felejtette el ígéretét.
