Kőrösi Zoltán: Az ítéletidő

„Meg kell vallanom, a megszokott »kőrösis« kisember-karakterek ábrázolása, a regény róluk szóló részei sokkal jobban lekötöttek, mint a főváros fokozatos leépüléséről, az elhatalmasodó anarchiáról szóló epizódok. Tagadhatatlan, hogy az író aprólékosan, képszerűen tárta elénk a »Tölcsér« környéki megmagyarázhatatlan, természetfölötti jelenségeket, illetve a főváros anarchiába torkollását. Ugyanakkor az egyszerre keserédes, szomorkás, ám mégis sokszor humoros kis történeteket tartalmazó Borisz-szál közelebb állt hozzám, ezek az epizódok egytől-egyik kedvenceimmé váltak – itt gondolok például magára az autóbalesetre, amelynek Borisz szülei áldozatai lettek. A halálesetnek (és egy 13 éves kamasz árvaságának) alapvetően szomorúnak kellene lennie, ám Kőrösi olyan sztorit kanyarított köréje, amit muszáj picit megmosolyogni. Vagy vegyük a »pálinkás« sztorit, melyből kiderül, hogy Borisz családjában az elsőszülött fiúknak nem ajánlatos pálinkát inniuk, mert akkor bizony gondolatolvasóvá válnak, ennek következményei pedig nem épp kellemesek. (És persze hiába tiltotta meg Robi bácsi Borisznak a pálinkaivást, naná, hogy a fiú mégis kipróbálta...)

Olvasás közben azonban mégis akadt problémám: a két világot nem tudtam összekapcsolni, illetve azt sem értettem, mi Kőrösi célja a két szál együttes használatával, de ez semmiképpen sem az író (vagy a regény) hibája, hanem az én hiányosságom – sokkal otthonosabban mozgok a tisztán szépirodalmi, mint az apokaliptikus vagy mágikus realista regények világában. Egy biztos, ezzel a művel Kőrösi Zoltán tagadhatatlanul kísérletet tett valamiféle újszerű, szokatlan szimbiózisra, ami talán még csiszolatlan kissé, de összességében mégis egy ízig-vérig Kőrösi regény, ami egy magamfajta rajongónak nem okozhat csalódást.”