Pokémonokat pusztított a Mandiner

Van a Múzeum körút Astoria felőli részén egy remek katolikus cukrászda. Aprócska hely, épp csak annyira férni be, hogy kiválasszuk, melyik fagyiból vinnénk. A falon Bosco Szent János, a szalézi rend alapítójának bekeretezett portréja lóg. A 2013-as nyitáskor még papot is hívtak, hogy megáldja a boltot. Az árak korrektek, a minőség szuper. Igazi törzshely, és nem csak azért, mert a Mandiner-szerkesztőség az út túloldalán található.

A hétfői ebédet követően mi is lehetne szebb egy gombóc hamisítatlan katolikus fagyinál, jutott eszünkbe, így rögtön be is tértünk a Valdoccóba. Ám mielőtt kiválaszthattuk volna a tejkaramellás fagyi kísérőit, ránk vigyorgott egy Pikachu:

Az, hogy a szörnyek már egy ilyen szent helyet is magukévá tettek, tényleg a vég. Rögtön eszünkbe jutott, hogy a magát mára országos méretűvé duzzasztó Pokémon No Go mozgalom programadó kiáltványát Gajdics Ottó fektette le nemrég a Magyar Időkben megjelent kitűnő írásában, melyből most direkt kiemeltük a lényeget:

„Szerezd meg mind! És megindul az agyhalott zombik hada szerte a világon, és sokszor testi épségét sem kímélve (már két gyerek halt meg kimutathatóan a játék miatt!) üldözi a nem létező valamit, vagyis a semmit étlen-szomjan, sokszor feladva munkahelyet, feledve szerelmet. Szereznek. Mindet. Vagyis semmit. És senki nem teszi föl a kérdést: Megszereztem, de minek? Cukros vízből a világ urává válni, azt hittük, felülmúlhatatlan, de ez undorítóbb. Az üdítőipar csak a testünket teszi rabjává, hiába próbálják életérzéssé hazudni a szomjoltást.

A pokémonok viszont a lelkünket béklyózzák le a semmi partjára, miután felzabálták az emberi értelem utolsó morzsáit. Mivel a jelenség rohamosan terjed, egyre több a zombi, és meglapul az értelemben még valamennyire bízó ember, megjelentek azonnal a szakértők, és kitöltötték a rendelkezésükre álló teret, mint a gázok. (...) Ennyire pőrén, ennyire szemérmetlenül nem vágták még a képünkbe, hogy agyalágyultak vagyunk, és el sem szégyelltük magunkat, meg sem sértődtünk, hanem elindultunk megszerezni idio­tizmusunk legkifejezőbb jelképét, a »pikácsut«.”

Pikácsuból természetesen rögtön vásároltunk is. Mint azt a cukrászda eladójától megtudtuk, kifejezett vásárlói igény a pokémonos sütemény, ami amúgy egy dobostorta-alap valami szörnnyel dekorálva. Elég jól pörögnek a pokémonos sütik, mesélte.

Visszaérve a szerkesztőségbe úgy döntöttünk, rituálisan pusztítjuk el a pokémonokat. Én megpróbáltam egyben bepuszilni az egészet, de Pikachu kifogott rajtam.

Szilvay Gergely erőből ment neki a dögnek, kapásból le is gyűrte.

Rajcsányi Gellért alaposan ráijesztett a szörnyekre, meg is haltak.

Szálinger-Oszlánczi Zsófi biztos kézzel vetett véget a pokémonok életének. Már ha azt egyáltalán életnek lehet nevezni.

Pintér Bence telepatikus úton érte el, hogy kileheljék pokélelküket.

Bárhogy küzdöttünk, bárhogy harcoltunk, egy szörny valahogy megmenekült.

Katona Orsi még épp időben érkezett, hogy megmentse a világot, amit ismerünk:

Végül Gerényi Gábor harapta el a szörny torkát.