Az alt-right elsőre egy rossz viccnek tűnik. Másodikra is. A neoreakciós, szélsőjobboldali ideológiák keveredéséből létrejött politikai irányzatot ugyanis nehéz pontosan leírni. Államellenesek, mint a libertariánusok, de az egyén helyett a kollektivizmust pártolják, a korlátlan szólásszabadág mellett tesznek hitet, de tagadják a demokratikus értékeket és a társadalmi egyenlőséget. Mindezek mellé pedig sokuknál társul az internetes szubkultúrák vizuális- és formanyelve, a 4chan szókimondása és abszurditása, valamint a twitter-aktivizmus. Nem kívánom részletesen elemezni az alt-rightot (megtették mások), így most csak arra az aspektusra koncentrálok, ami a témához elengedhetetlen. Yiannopoulos az alt-right egyik meghatározó figurája és reklámarca, aki a Gamergate indulása előtt maga is becsmérlően írta a gamerekről, hamar felfedezte, hogy a Gamergate ideológiai háttere közel áll a sajátjaihoz, így az alt-right hozzáköthető szárnya hamar beállt a mozgalom mögé.
A fehér férfiak utóvédharca?
Az elmúlt évtizedekben gyökeresen megváltozott a geek kultúra. Már említettem, hogy mára a videojátékosok legalább 50%-a nő, de ez nem minden: a képregények rajongói között a legdinamikusabban növekvő társadalmi réteg a 17-35 év közötti nők csoportja, a képregényfilmeket pedig ma már egyforma arányban nézik nők és férfiak. A geek kultúra immár nem csak egyetlen nem területe, sőt egyre inkább affelé haladunk, hogy geek kultúra helyett popkultúráról kell beszélnünk. Az elmúlt években a zsánerfilmek (és sorozatok) reneszánszukat élik, a legnépszerűbb young adult könyvek az SFF zsáner elemeit veszik kölcsön, a legnagyobb blockbusterek pedig képregények alapján készülnek. Ugyanezt a változást lehet tetten érni a videojátékos világban is, hiszen az egyre szélesebb rajongórétegnek hála a videojátékok új reneszánszát éljük, egyre több a művészi igénnyel készült és nem egyszer komoly tartalommal megtöltött játék.
Ezek a változások pedig új kihívásokat teremtenek az alkotók számára, az új fogyasztói rétegek ugyanis egyre hangosabban követelik, hogy vegyék figyelembe az igényeiket. A nők nem megmentésre váró kisasszonyként vagy barbár hordák áldozataként akarják viszontlátni magukat a fantasy művekben, ugyanúgy, ahogy az LGBTQ+ emberek is elvárják, hogy a filmek LGBTQ+ karakterei többek legyenek egyszerű poénforrásnál és az afro-amerikaik is unják, hogy számukra maximum a side-kick szerepe jut. Az eddig mellőzött csoportok hangja pedig egyre erősebb és erre előbb vagy utóbb az iparágaknak is reagálnia kell, ugyanis míg pár éve még a nagyközönséget nem érdekelte, hogy egy képregénykiadó sorozatai között hánynak főszereplője nő, vagy, hogy egy videojátékban lehet-e heteroszexuális fehér férfin kívül más a főhős, mostanra eljutottunk oda, hogy nemcsak netes kommentekben kérik őket számon, hanem neves publicisták és újságírók mutatnak rá a problémákra.
Nem meglepő tehát, hogy Gamergate és a Sad/Rabid Puppies elsősorban a fehér férfiak játszótere lett, olyan fehér férfiaké, akik veszélyeztetve érzik a saját területüket a progresszívektől. Ezekre a félelmekre pedig tökéletesen tud építeni a politikai korrektséget a legfőbb ellenfelének tartó alt-right, így szinte magától értetődő volt, hogy az internetes trollkodásban utazó mozgalmakat tárt karokkal várták Yiannopoulos-ék. Mára a frontvonalak megmerevedtek, miközben a geek kultúra mainstream része egyre sokszínűbb, addig az ellenkultúraként létrejövő alt-right képviselői próbálják visszaállítani az általuk dicsőségesnek ítélt korszakot, ha kell fenyegetésekkel, ha kell zaklatással és, ha nincs más akkor azzal, hogy Chuck Tingle-t és az anális raptorait próbálják meg csatasorba állítani.
*
Szabolcsi Gergely a Trikorder, az Apokrif Online és a Mandiner.sci-fi szerzője, irodalmár és kritikus, aki a portré és az irodalom kapcsolatát vizsgálja, szabadidejében pedig előszeretettel veszik el képregényekben és zsánerfilmekben.