Az idei rendezvényre már most elfogytak az ötnapos bérletek és a hétnaposokból is már csak az egynegyede áll rendelkezésre, ezért telt házra számítanak a Hajógyári-szigeten. Az is lehet, hogy néhány héten belül minden jegy elfogy. Az üzletember ezzel kapcsolatban jelezte, hogy biztonsági és komfortszempontokból határokat kell szabni a rendezvény befogadóképességének, ezért kéri a Szigetről esetleg lemaradóktól a megértést.
Gerendai azt is elmondta, hogy érezhető fejlesztések lesznek tapasztalhatóak a tavalyi évhez képest a higiénia, a látványvilág és a környezetbarát intézkedések területén. Például növelik a takarítók számát és kitiltják a kereskedők kelléktárából a műanyag zacskókat. A leglényegesebb változtatás azonban az lesz, hogy a jegybeváltáskor személyi azonosítást fognak végezni, a karszalag sorszámát összekötik a felhasználó személyével. A bejáratnál felállított kamerás beléptető rendszer segítségével az illetékesek felismerik, ha nem a jogos felhasználó kíván belépni.
Kardos József, a Sziget programigazgatója arról beszélt, hogy mennyiben változik a rendezvény programkínálata a tavalyi évhez képest. Kiemelte, hogy nem csupán a zene, például Rihanna koncertje az egyedüli attrakció, hanem a többi program is, mint a cirkusz, a színház és az operaelőadások. Sőt, az ismert klasszikus zeneszerző-DJ, Gabriel Prokofiev is fellép. A programigazgató hozzátette: várhatóak még LMBTQ, menekült, roma és mozgáskorlátozott témákat érintő rendezvények, kerekasztalok, előadások és beszélgetések is.