Élesedik a verseny a hazai SF-piacon – Interjú Velkei Zoltánnal, az Agave vezetőjével

Idén először vesz részt az Agave Könyvek a Könyvfesztiválon saját standdal és külön ide szánt megjelenésekkel. Hogyhogy csak most?

Ennek két oka van. Egyrészt a Könyvfesztiválon standot bérelni jóval drágább, mint mondjuk a Könyvhéten, és régebben mi mindig azt hallottuk, hogy itt jóval kevesebb a látogató, inkább presztízs-jellege van az eseménynek. Az utóbbi években ez sokat változott, úgy érezzük, hogy most már mi sem hiányozhatunk, és bízunk benne, hogy itt is minél több olvasónkkal találkozhatunk.

Hogy látod: erősödik a verseny hazai sci-fi/fantasy kiadásban?

Mindenképp. Az olvasók még lehet nem látják, de többen is kísérleteznek most az SF-ben. Pár évvel ezelőtt eltapicskolt ebben a homokozóban három-négy kiadó, most viszont sok új belépő van, szerintem karácsonykor már látszani is fog. Remélem nem fog overkillbe átfordulni a dolog, mert annak nyertese nem nagyon lesz.

Megy át a mainstreambe a zsáner?

Több kiadó szerintem azt hiszi, hogy itt egy lényegesen nagyobb piac van, mint valójában. Ez annak köszönhető, hogy az a pár szereplő, aki régebb óta benne van, nagyon jól kommunikál. Intenzíven tolja a Facebookot, a Molyt és foglalkozik velük a sajtó is – lehet, hogy ez egy olyan illúziót teremt, hogy itt még bőven van hely, és lehet jönni. Én örülnék a legjobban ha lenne hely, mert az azt jelentené, hogy mi is tudnánk bővülni tovább, de most mindenki a plafont készül áttörni. Tényleg. Magunk miatt nem aggódom, szerintem az új belépőknek nehéz dolga lesz, csak mindig attól félek ilyenkor, hogy megjelennek jó szerzők, ám az első könyv valamiért nem sikerül, és utána az a szerző gondozhatatlanná válik. Nagyon nehéz egy-egy rosszul bevezetett szerzőbe életet lehelni később.

Pedig az Agave ezt nem egyszer vett át mások által bevezetett szerzőket. Gondolok itt például Kim Stanley Robinsonra, vagy William Gibsonra.

Robinsonnak voltak jó könyvei magyarul, A rizs és a só éveit a Galaktika szépen megcsinálta, sokan olvasták. Gibson meg megint más téma, mert ő lassan huszonöt éve különböző kiadók által jelen van a piacon. A Virtuálfénnyel viszont így is szenvedtünk.

A kiadó indulásakor a fantasztikus műfajok mellett főleg a krimire koncentráltatok, mostanában azonban kevesebb a krimi, és például több thriller vagy horror jelenik meg a kínálatotokban. A piac diktálja a váltást?

A piac is, de azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a krimi-szálat régen a Bálint (Varga Bálint, a kiadó előző vezetője – a szerk.) vitte. Ez nem jelenti azt, hogy mi nem szeretjük a zsánert, de ennek ő volt a kvázi házigazdája. Az ő távozása nyilván elindított egy változást: amikkel ő foglalkozott, azoknak egy részével mi vagy nem annyira szerettünk volna foglalkozni, vagy éppen nem fogyott jól. Lawrence Block például ilyen volt: a legnagyobb jóindulattal nullára jöttek ki a könyvei az utolsó években.

Pedig nem kevés Blockot adtatok ki.

Persze. Nyilván vannak kivételek itt is, a huszonakárhány könyvéből volt jó pár, ami hozott nyereséget. Például az utolsó, amiből a film is készült, jól teljesített. Arra gondoltunk a Sírok között után, hogy itt jó lenne megállni. De nem érzem, hogy alapvetően visszavennénk a krimiből. Ben H. Winters új szerzőnk, akit én krimiszerzőként kezelek: ő tehetséges és jól ír. Lesznek a későbbiekben is új krimiszerzőink, például ősszel nagyon várom már Jordi Llobregatot és Julia Heaberlint, de óvatosak vagyunk, mert látjuk, hogy más kiadók is szenvednek a krimikkel egy ideje. Ez abból eredhet, hogy óriási túlkínálat van a piacon.

De lesz visszatérőtök is krimi-fronton: Dennis Lehane.

Lehane-t rebootoljuk, igen.

A Kenzie-Gennaro-könyveket?

Nem, azok soha nem hoztak pénzt. Ennek ellenére négy könyvet kiadtunk a sorozatból, mert lelkesek voltunk, szerettük. A Viharsziget új kiadása viszont azt az üzenetet közvetíti felénk, hogy ezeket a könyveit csinálni kell, mert meglepően nagy sikert aratott a kötet. Még idén ki akarjuk adni a Titokzatos folyó felújított változatát, jövőre pedig a Live By Nighttal jelentkezünk.

Egy korábbi interjúban említetted, hogy a sci-fiben egyre kevesebb izgalmas dolgot láttok.

Az utóbbi időkben végbement egyfajta kommercializáció a zsánerben. Sokkal tudatosabban tervezik meg a kinti kiadók is a sci-fiket, még az egészen kicsi csapatok is: látják mik az eladható témák, a szerzőikkel pedig ezekre mennek rá. Nincs meg most az a vad kísérletezés, hogy valaki csak meghökkentően újszerű dolgokat adjon ki. De ennek szerintem oka is van: az olvasók most szívesebben költik a pénzüket biztonságos könyvekre, amiktől tudják, hogy mit kaphatnak. Ez kint is és itthon is igaz. A radikálisabban kísérletező könyveinkkel, például Jeff Vandermeer trilógiájával, vagy a Horzsolásokkal azért küzdünk.

Vegyes kritikákat is kaptak ezek a könyvek.

Ezért is mondtam, hogy olvasói oldalról is fontos a komfortzóna. Ha az olvasó valami nagyon újszerűt kap, akkor lehet, hogy nem tud vele mit kezdeni. És tudod, az a legrosszabb, amikor nem az jön le a kritikából, hogy nem tetszett neki a könyv, hanem hogy igazából még csak nem is értette. És ebből nagyon sok van, nem csak ezeknél a könyveknél, mind a Goodreadsen, mind a Molyon.

Philip K. Dick, Steven Saylor, Lawrence Block, Iain M. Banks, Laurell K. Hamilton: többek között ezek az életmű-sorozatok alkották a kínálatotok gerincét évekig. Viszont ezeknek nagyrészt a végére értetek. Vannak most is ilyen újabb, biztos pontok?

Tehát az a kérdés, mi most az Agave? Ez mindig jó kérdés, most főleg, mert szerintem is átalakuláson megy keresztül a kiadó. Saylort és Hamiltont mondanám továbbra is oszlopos tagoknak, mert ezek a szerzők a kezdetektől fogva nagyon népszerűek, hullámvölgyek nélkül. Neil Gaiman is mindig biztos pont, főleg a régebbi könyvei, azok állandó utánnyomásban vannak. Philip K. Dick is kezd visszajönni az újrakiadásokkal. Vele már nagy gondban voltunk a végén, és utolsó esélyként találtuk ki, hogy elővesszük a klasszikusokat. Ezeket még mindig el lehet adni. A régiek közül tehát ez a négy szerző egyértelműen velünk van még. Az új Agavét pedig Kim Stanley Robinson, Pierce Brown, John Scalzi és John le Carré alkotja, hogy négyet mondjak itt is – az utóbbi ráadásul kifejezetten erős szerzőnk lett az utóbbi években. Nagyon szeretném, ha Blake Crouch is közéjük tartozna egy-két éven belül, és nagyon kíváncsiak vagyunk Lev Grossmanre, hogy mihez kezd a Varázslók-trilógia után.

Dickről szólva: kifogytatok a jó regényeiből?

Dick utolsó három-négy, általunk kiadott könyve a mai napig ott áll a raktárban. És engem nem az zavart, hogy üzletileg nem jöttek be, mert szeretjük Dicket. Engem az zavart, hogy kezdett kialakulni az a kép róla, hogy ő egy rossz sci-fi író, mert évek óta csak a gyengébb regényei jelentek meg, és az új olvasók csak ezt az oldalát látták. Mondtam is a fiúknak, hogy én nem szívesen hagynám abba Dicket úgy, hogy sokakban csalódás legyen.

Mi alapján dől el Dick esetében, hogy miből lesz újranyomás?

Mindenképpen a nagy klasszikusok vannak fókuszban. Az UBIK-ot, vagy Palmer Eldritchet ugye nem olyan régen nyomtuk újra még az eredeti borítókkal. Egy ideje beszélgetünk a Kizökkent idő újranyomásáról, de ettől még nem biztos, hogy az lesz a következő. Vagy a Dr. Vérdíj, esetleg a VALIS, vagy a Kamera által homályosan. Szóval vannak potenciális jelöltek. Igazából az is számít, hogy mi mit szeretünk. A Figyel az ég hozzánk például nagyon közel áll.

És ki a célközönsége az újranyomásoknak? A régi borítókat ugye szépen egymás mellé lehet tenni. Az újaknál cél volt ez?

A Dick-rajongóknak a régi kiadások megvannak, és nem vagyok benne biztos, hogy meg fogják venni az újat. Ez itthon valamiért nem szokás. Ezért az a cél, hogy olyan embereknek adjuk el, akik még vagy nem vették meg, vagy nem is ismerik a szerzőt. Ráadásul 50-60 éves regényekről beszélünk, tehát mindenképpen az a fókusz, hogy a borító szippantsa be az embert. Régi könyvekre ez különösen igaz. Ha ránézel a Figyel az ég korábbi kiadására, akkor sejtheted, hogy nem egy mai darab. Ezeket a könyveket 2016-os külsőbe kell öltöztetni. Az új Dick-kiadásoknál mindig azt kérjük a grafikusoktól, hogy mai, up-to-date borítót hozzanak.

Dick életművének kiadása elég komoly hiánypótlás volt: szerinted vannak még olyan klasszikus szerzők, akikkel kapcsolatban szükség lenne ilyesmire?

Szerinted vannak még?

Szerintem nincsenek, de épp a hetekben derült ki, hogy nem feltétlenül ez a többségi vélemény.

Megkapjuk ezt a kérdést sokszor, és mikor visszakérdezek, senki nem tud olyan igazán nagy nevet ajánlani. Nyilván ez nem jelenti azt, hogy nincsenek jó, ki nem adott régi szerzők, de én az eladhatóságukat nagyon problémásnak érzem. Ráadásul az Agave bevallottan a vadonatúj, holnapra fókuszáló könyveket szeretné kiadni. A legtöbb idei könyvünk is idén vagy tavaly jelent meg nemzetközileg. Nekünk már nem hátrafele van az utunk, hanem előre.

Mennyire tudtok biztosra menni, mikor kiválasztotok egy könyvet?

Csaba (Csurgó Csaba, a kiadó egyik tulajdonosa – a szerk.) egyszer azt mondta, hogy ma könyvet kiadni olyan, mint egy lottószelvényt feladni. Ez nem jelenti azt, hogy nem tudsz semmit, mert be is jöhetnek a számításaid, de alapvetően nincsen bizonyosság. Egy ideje megkerülhetetlen az, hogy külföldön mi történik egy könyvvel. Ha valamit felkapnak, akkor itthon is jobb eséllyel fog fogyni, ha nem kapják fel, akkor itthon is szenvedni fogsz vele.

De ez egy idei vagy tavalyi könyv esetében még nem feltétlenül tiszta.

Persze, ettől rohadt nehéz az egész. A szimatodat követni kell. Bárcsak tudnám, hogy mi a titka. A személyes ízlés persze perdöntő dolog ebben. Remélem nem tűnök nagyképűnek, de talán egy picit érezzük is, hogy merre érdemes menni. Ez kizárólag abból ered, hogy évek óta rengeteg szaklapot olvasunk, igyekszünk minden rezdülést figyelni, minél több kéziratba igyekszünk belenézni – tehát nagyon jól feltérképezzük magunknak a trendeket. Ebből kell kiokoskodni, hogy itthon mit tudsz eladni. Ez egy nehéz játék. Ebben van a legtöbb munka egy kiadónál.

Hányan olvastok az Agavénál kéziratokat?

Én és Csaba. Mi ketten. Mondhatni életvitelszerűen. Az irodában is olvasunk, aztán visszük haza magunkkal, és a családi ebéd után előveszem amit éppen olvasni kell. Nyilván nem olvasunk végig mindent, azt nem lehet.

Hogy áll az Agave a young adulttal? A Sötét Édenre például sokan írták, hogy az.

Ezt nem értem egyébként. Azt érzem, hogy ha ma egy regényben húsz év alatti főszereplők vannak, akkor az törvényszerűen young adult lesz. Talán ezért mondják a Sötét Édenre, miközben nincsenek benne klasszikusan young adult elemek. Nálunk ez a műfaj soha nem volt fősodor, csak volt akkora szerencsénk Az éhezők viadalával és A burokkal, hogy belenyúltunk valami nagyba. Szerintem nem adunk ki kevesebb young adultot, mint szeretnénk. Pierce Brownra is mondogatják, hogy az, de én őt mindig sci-fi íróként kezeltem. Meg amúgy is, baromi nehéz meghatározni sci-fi regényeknél, hogy mitől lesz valami young adult.

Tavaly egyébként elindultunk a Tear királynőjével, az egy young adult/fantasy crossover; idén pedig kiadjuk a Sleeping Giants-et, ami egy young adult/sci-fi crossover. Van megint két szerzőnk, aki ezzel foglalkozik; ennél több egyszerre szerintem soha nem is volt.

Beszéljünk azokról az újdonságokról, amelyekkel idén jöttök.

Minden évben ezt mondom, de nagyon jó könyvek jönnek idén. N. K. Jemisin regényének, Az ötödik évszaknak a kiadása nagyon merész vállalkozás lesz, mert nem a mi profilunk, egy másik kiadónál valószínűleg jobban el tudna menni. De annyira jó az a könyv... Kisírtam, hogy próbáljuk meg felépíteni itthon. Epikus jellegű fantasy, amivel nem igazán foglalkoztunk eddig. Egy igazi vendetta-regény. Úgy indul, hogy a főszereplő arra megy haza, hogy a férje megölte az egyik kisgyerekét, és elmenekült a másikkal, mire a nyomukba szegődik. Végig tudsz menni a karakterrel, nagyon érzékletesen van ábrázolva az a trauma, ami éri, és ahogyan feláll belőle. Emellett pedig a szerző felépített egy fantasy-világot, amelyben a földet lehet manipulálni, ráadásul közeleg a világvége, mert az emberek rosszul használták ki a bolygó kincseit. Van benne egy nagyon jó cliffhanger, ami idővel talán valamennyire sejthető lesz, de olyan elegánsan van megcsinálva, hogy annál a pontnál úgy döntöttem, ezt kiadjuk. Ballai Marcsi ráadásul gyönyörűen fordította le.

Szintén a Könyvhéten jön Paul Tremblay Szellemek a fejben című könyve, amiről csak szuperlativuszokban tudok beszélni. A nyolcvanas években játszódik: egy fiatal lánynál akut skizofréniát diagnosztizálnak, nagyon súlyos lesz a helyzet, az orvosok nem tudnak segíteni. A helyszín az igazi trashy amerikai vidék, ahol az anyagilag padlóra került szülők a tudomány után a hitbe menekülnek, és a helyi pap segítségét kérik, aki ördögűzést javasol. Ráadásul erről dokurealityt fog forgatni a helyi tévé, és természetesen, ahogy sejteni lehet, valami brutálisan félremegy. Nem tudom jobban jellemezni, ez egy meghökkentő regény, amit néha le kellett tennem olvasás közben, hogy levegőt kapjak. Tudod, az a fajta cucc, ami kellemetlenül összeszorít téged, de annyira drukkolsz a szereplőknek, hogy nem tudod nem végigolvasni. Olyan jól és tömören van elmesélve, egyetlen fölösleges mondat nincs a prózában. Ráadásul pont a napokban tudtam meg, hogy film is lehet belőle, mert Robert Downey Jr. cége leopciózta. Ebben a két könyvben nagyon hiszek.

Ez lesz a Könyvhéten. És ősszel?

Valamikor jön majd a Sleeping Giants Sylvain Neuveltől, amit érdekes módon külföldön A marsihoz és a Z Világháborúhoz hasonlítanak, de szerintem ez baromság. Nekem sokkal inkább egy modern X-akták-érzést hoz, ugyanakkor tényleg van benne egy erős tudományos sci-fi plot, ami a jellegéből adódóan talán köthető A marsihoz. A könyv elején egy fiatal lány eltűnik, és úgy találnak rá, hogy egy hatalmas tenyérben fekszik, ami valamiféle ismeretlen, idegen eredetű fémanyagból készült, ráadásul fura jeleket véstek bele. Ez a prológus, aztán ugrunk az időben vagy tizenöt évet, amikor a lány már felnőtt nő és fizikusprofesszor, aki ennek az ügynek szentelte az életét, és egy titkos csapatot vezet, hogy kiderítsék, mi a fene ez az egész, mert közben több ilyen testrészt is találtak, és a hadsereg tudni akarja mi történik, ha összerakják. Kihallgatások formájában vannak megírva a fejezetek, nagyon szeretem az egésznek a feszességét. Végig egyenes, direkt válaszokból rakja össze a sztorit Neuvel.

Lesz ősszel is egy horrorunk, Ania Ahlborn Brother című könyve, ami érzelmileg nem egyszer összeszorította a gyomromat. Ez is a nyolcvanas években játszódik egy amerikai kisvárosban. Egy olyan családról szól a történet, amely fiatal nőket rabol el, majd megkínoz és megöl. Az egyik fiú ebben a családban viszont mindig úgy érezte, hogy kilóg ebből a bagázsból, és le akar lépni. Nagyon szövevényes sztori alakul ki, váratlan csavarokkal és rengeteg kegyetlen jelenettel. Néhányan kérdezik tőlem, hogy mit látunk most ezekben a regényekben, de megmondom őszintén, itt sem érzem céltalannak a kegyetlenséget, és érzelmileg nagyon meg tudja indítani az embert, mert ilyen történetekről néha a bulvársajtóban is olvasunk.

Ezeken kívül női thrillerekkel fogunk még kísérletezni, mert szerintem most nem teheti meg senki, hogy ne próbálja ki, akkora olvasói igény van rájuk. A tetőpontjához érkezik a műfaj. Lesz egy-két új, hagyományosabb sci-fink is, nagyon kiváncsi vagyok, hogy Marko Kloosra mit fognak mondani a hazai olvasók. Az új Blake Crouch-ból most lett kész a fordítás, Sötét anyag lesz a címe, és nagyon tetszett a fordítónak, kint is eléggé várják. Alternatív valóságos, kvantumfizikás thriller, igazi high concept regény, ami mindenkit beránthat. Ezt nem is ősszel, hanem még nyáron kiadjuk, világpremiert csinálunk. Aztán ott van Ted Chiang novelláskötete. A belőle készült filmről nagyon jókat mondanak, és remélem, hogy ez itthon is segíteni fog, mert egyébként novelláskötetet elképesztően nehéz eladni. A novella ebben az országban nem működik, pedig a rohanó világban szerintem azokat jó olvasni – ha épp magamnak olvasok, akkor rendre antológiákba feledkezem bele.

S persze folytatjuk a futó sorozatainkat is, gondolok például Morganre, Johansenre vagy Hamiltonra, de befejezzük Ben H. Winters trilógiáját is.

És mi a helyzet a magyar szerzőkkel? A tavalyi év nem volt erős magyar szerzőkből nálatok se. Kaptok kéziratokat?

Rengeteget kapunk. A Könyvfesztiválon egyébként több olyan regény is megjelenik másoknál, amiket mi nem szerettünk. Nem volt velük különösebb baj, csak egyszerűen nem szerettünk beléjük. Lehet, hogy marhák vagyunk, nem tudom, de valamiért a magyar szerzők tekintetében eléggé válogatunk.

Mi a policy a magyar kéziratokkal nálatok?

Tíz bemutatkozó levélből átlagosan kilenc azt sem tudja betartani, amit az oldalon kérünk. Ez első körben egy oldalas szinopszist jelent. Rendre mindenki azzal jön, hogy „Jó napot! Írtam egy könyvet! Szeretném, ha kiadnák!”, és be van csatolva az email mellé egy hatszázoldalas wordfájl. Ezt így sajnos lehetetlen csinálni. A könyvkiadás nemzetközi szinten is úgy megy, hogy a kiadó szinopszisokat olvas, és azok közül választ, hogy mikkel foglalkozna jobban. Amikor látom, hogy formailag nincs rendben egy email, már sokszor akkor hagyom. Minden tizedik átjut ezen az első rostán. Ezután jön a minőségi rosta, ahol aztán szintén nagyon sokan elvéreznek.

Ennek mi az oka?

Szoktam hallani dolgokat, illetve vannak sejtéseim. Megpróbálom szemléltetni: amikor az Aurora kéziratát vártuk Kim Stanley Robinsontól – és elég sokat kellett rá várni –, sok levelet váltottam az ügynökével, és érdeklődtem, hogy mi a helyzet, mert a 2312 után minél előbb ki szerettem volna adni. Először olyan választ kaptam, hogy Mr. Robinson befejezte a kéziratot, most nekiáll újraírni az egészet. Három hónap múlva azt, hogy most írja újra negyedszer. Újabb három hónap múlva meg azt, hogy már a szerkesztővel dolgozik rajta, most írja újra a javaslatai alapján másodszor. Szerintem ez nálunk nincs meg. Nemzetközi viszonylatban egy regény nyolcszor-tízszer jelentősen újraírt változata kerül a boltokba, míg itthon vagy minimális ilyen jellegű erőfeszítés van a könyvekben, vagy semmilyen. Persze kihangsúlyozom, hogy az SF-ről beszélek, a többire nincs rálátásom.

Vannak bejáratott magyar szerzőitek is. Baráth Katalin könyve például a Könyvhéten érkezik.

Kati befejezte pár éve a Veront. Nagyon szerette, de azt mondta, hogy négy könyv egyelőre elég volt. Az új regényében sok munkája van. Arkangyal éjjel lesz a címe, és egy mai Budapesten játszódó thriller, nagyon felkavaró történettel. Egy kicsit cinikus, befelé forduló lány monológja, aki egy turkálóban dolgozik, a barátnője pedig egy alapítványnál, ahova olyan nők mehetnek segítségért, akiket bántalmaztak. Nagyon sötét a regény tónusa, komoly, jól kifejtett motivációkkal és arról, hogy milyen bántalmazott nőnek lenni. Ráadásul van a közepén egy csavar, ami a feje tetejére állítja az egészet, és szerintem ez lesz az, ami majd igazán érdekessé teszi, és párbeszédet generálhat.

Én nagyon szeretném, hogy ez a könyv kellő figyelmet kapjon, mert Kati mindig mindenbe elképesztően nagy munkát rak, és folyamatosan azon gondolkodik, hogy hogyan újuljon meg és meséljen el érdekes történeteket. Másfél éve egy sci-fi szinopszissal is megkeresett minket, amit örömmel fogadtunk, de aztán ötven oldal után végül elvetette. A napokban küldött nekünk egy másikat, ami szintén olyan klassz volt egy oldalban, hogy megmondtuk neki: kezdje el írni. Benne simán ott van, hogy megcsinálja, az egyik legtehetségesebb magyar írónak gondolom a mai fiatalok közül.

*

(Nyitókép: Boncsér Orsolya)

*

Kleinheincz Csilla (Gabo SFF), Velkei Zoltán (Agave Könyvek) és Németh Vladimir (Fumax) részvételével a Könyfvfesztiválon szervez beszélgetést a kortárs sci-fi és fantasy irodalom helyzetéről a Próza Nostra vasárnap délután fél kettőtől a Millenárison, a Supka Géza teremben.