Egy élet a népért, egy ember a világbékéért

„A Budapesti Hírlap elbeszélésében II. Vilmos nemcsak a világbékének, hanem a nemzeti egységnek is a legfőbb, érdekcsoportok felett álló képviselője: »épp oly agrárius, mint merkantilista«. Ha »mint nagybirtokos kocsizza be földjeit, nagy szakértelemmel forgolódik alkalmazottai között«, és »ha gyárába kerül, aggódó gonddal kérdezi, vajon gyártmányai elegendő vevőre találnak-e«.

Szintén a termelés felől közelített a Népszava, de egészen más szempontokat érvényesített a maga »históriai-kritikai«-nak nevezett császárértékelésében a szociáldemokrata napilap. II. Vilmost az »üzleti királyság« »uralkodói típusa« egyik »legjellegzetesebb megtestesítőjének« nevezték, és ilyetén az angol VII. Edwardhoz (1901–1910) és a Kongó vidékét példátlanul kizsákmányoltató belga II. Lipóthoz (1865–1909) hasonlították. De hozzátették: II. Vilmos »nem az ő személyüknek, hanem a viszonyok vaskényszerének volt a tanítványa, amikor követte példájukat«. A német kapitalizmus »csodálatos nekilendülése« korában trónra lépő uralkodó politikáját ugyanis a »német imperializmus« termelte ki: »Ha II. Vilmos alakját kivetkőztetjük az udvari etikett sallangjaiból és lehántjuk róla tarka és sokszínű katonai egyenruháját, akkor legbelsejében alig marad belőle egyéb, mint a német kapitalizmus legelső, legbővebb svádájú és legnehezebben lerázható ügyességű kereskedelmi utazója.”

A történelmi materialista értelmezés szerint ugyanis a »gerinctelenek és szolgalelkűek« által »teljhatalmúként« magasztalt császár abszolutizmusa csak »ál-abszolutizmus«. A Népszava elemzése szerint Németországban két hatalmas erő, a munkásosztály és a kapitalisták küzdenek egymással és semlegesítik egymást, és »a két hatalmas osztály között így tarthatják kezükben a kormányzás gyeplőjét a junkerek«, vagyis a nagybirtokosok. »Vilmos császár abszolút uralma csak odáig terjed, ameddig meg nem sérti a különböző osztályok fontos érdekeit.« Az uralkodó önrendelkezés-nélküliségét abban a tényben látja tükröződni a Népszava szerzője, hogy ugyan II. Vilmos azzal a szándékkal kezdte uralkodását, hogy szociálpolitikai intézkedésekkel segít a német munkásság nyomorán, ám csakhamar odáig jutott, hogy „kiadta a jelszót, hogy le kell gázolni a hazátlan bitangokat és hidegvérűen megállapította, hogy már elég volt a szociálpolitikából«. A tanulság: »akármilyenek is valamely uralkodó szándékai, az a kapitalista államszervezet, amelynek az élén áll, lassanként átformálja a saját képére és a maga érdekei szerint«. Ezért a Budapesti Hírlap által a nemzeti egység megtestesítőjének tartott II. Vilmost a Népszava az osztályérdekeket képviselő, »tipikus kapitalista császárnak« nevezte, mintegy a negatívját adva a konzervatív napilap portréjának.”