„Csúful odaveszett rockzenész lendületem és vele együtt ifjúságom. Se az előbbi, se az utóbbi nem jön már vissza, de van helyette Rájátszás, ami írónak, zenésznek, hallgatónak is egyaránt gyógyír, illúzió, remény és ábránd, hogy volt ifjúság, volt lendület, és valahol, egészen mélyen, még van is” – mondja Grecsó Krisztián, aki énekes dalszerzőként debütál a Rájátszás legújabb hanganyagán. A lemezen 14 dal szerepel, s a hozzá társított könyvben a dalszövegek, novellák és az eredeti versek is megtalálhatók, itt lehet belelapozni. A Magvető Kiadó igazgatója szerint a Rájátszás az utóbbi évek legfontosabb irodalom-népszerűsítő kezdeményezése. „Sok szomorú elemzést lehet olvasni arról, hogy a fiatal generációkat már egyáltalán nem érdekli a költészet” – mondja Nyáry Krisztián, a kiadó vezetője. „A Magvető célja, hogy a közönség ne csak hallgassa, hanem olvassa is a kedvenc verseit, ezért adtuk ki a Szívemhez szorítom című Rájátszás-könyvet” – teszi hozzá Nyáry.
A Rájátszásban a magyar pop-rock szcéna legismertebb alakjai valamint kortárs költők, írók írják újra és játsszák el egymás műveit. A lemezen és a könyvben szereplő rájátszók: Beck Zoltán (30y), Egyedi Péter (Óriás), Erdős Virág (József Attila-díjas író, költő), Grecsó Krisztián (Aegon-díjas író, költő), Háy János (József Attila-díjas író, költő), Kardos-Horváth János (Kaukázus), Kemény István (József Attila-díjas író, költő), Kollár-Klemencz László (Kistehén), Szálinger Balázs (József Attila-díjas költő), Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven).