Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója arról számolt be, hogy a kikötőfejlesztésekhez, valamint a megemelt vízszint miatt szükségessé vált partvonal-megerősítésekhez egyre sürgetőbb lenne a hajóval történő kőhordás újraindítása, aminek jelenleg több akadálya is van. A BSZ elnöksége vállalta, hogy egyeztetéseket és tárgyalásokat kezdeményez az ügyben az illetékes hatóságokkal, illetve Pálköve vezetésével.
Az elhangzott beszámolók szerint az idei balatoni szúnyogirtás néhány panasztól eltekintve sikeres volt, és a korábbi finanszírozási anomáliák is megszűntek. A BSZ továbbra is kiáll amellett, hogy a balatoni gyérítést a jövőben is maga koordinálja a szakértői csoportjának irányításával.
A balatoni horgászturizmusban óriási lehetőségek rejlenek, de a feltételek nem biztosítottak ennek kiaknázásához – hívta fel a figyelmet Balassa Balázs. Beszámolója szerint a tóparti önkormányzatok között felmérést végeztek arról, hogy melyikük támogatja a bojlis horgászatot a saját üzemeltetésű strandszakaszain. A 14 választ adó településből csak négy támogatta, hét – köztük a két legnagyobb: Siófok és Balatonfüred - egyáltalán nem, három pedig csak horgászversenyeken látná szívesen a bojlis horgászokat.