A végeredményre úgy gondoljuk nem lehet panasz, sem a minőséget, sem a mennyiséget tekintve. Aki jó időben elkapta a szüretet, szép savú, jó cukrú, érett alapanyagot szedhetett. Minden esély megvan rá, hogy 2015-ből kiváló tételek szülessenek és kerülhessenek a polcokra. Mi nagyon nagy várakozásokkal tekintünk a 2015-ös évjáratra, most lehetőségünk lesz olyan borokat készíteni, melyeknél csak rajtunk múlik, mit tudunk kihozni az alapanyagból. Ha a borászati folyamatokban nem vétünk hibákat, tiszta, tartalmas és komplex borok születésére van lehetőség!
Ahogy eddig, most sem volt célunk a túlérés, stílusunkban továbbra is el akarjuk kerülni a túlzottan alkoholos, túl robusztus borokat, sokkal inkább az eleganciára hajtunk, illetve hogy emellett legyenek szájbetöltőek és vibrálóak a borok! Nem akarunk nagy farú, nagy testű, de nem jól iható borokat készíteni! Talán nem nagyképűség azt mondani, hogy inkább a német stílus, amit a magunk számára követendőnek és inspirálónak tartunk. Idén először dolgozunk fel királyleánykát, nagyon kíváncsiak vagyunk, milyen bort tudunk ebből a fajtából készíteni! Van egy kísérletünk is, egy hordónyi szürkebarátot héjon hagytunk és úgy erjesztettük ki. Világos piros, inkább rozé felé hajló színt kaptunk, itt is nagy várakozással tekintünk afelé, hogy mit lehet ezzel az eljárással kinyerni a fajtából. Idén lehet, hogy megint kicsit változtatunk kedvenc házasításunk, a ZöldSárga összetételén és arányain, de erről még nagyon korai beszélni... Szóval sok az izgalom a házunk táján, nagy örömmel és szeretettel készülnek a borok, reméljük a saját és a fogyasztóink legnagyobb megelégedésére!
Hajrá 2015!”