Nagy lehetőség vár a középiskolásokra az MCC-ben – itt vannak a részletek (VIDEÓ)

A tehetséggondozó intézmény felsőoktatási programja mindenki előtt nyitva áll.

Olyan nemzetközi sztárművészek, mint Bernar Venet, Helidon Xhixha, Christo és Kendell Geers mellett mintegy 500 nagy nevű vagy feltörekvő alkotó munkáit vonultatja fel az 5. Art Market Budapest képzőművészeti vásár több mint 100 kiállítója csütörtöktől vasárnapig a Millenárison.
A régió legnagyobb művészeti vásárára idén 25 országból érkeznek, galériák, intézmények, művészeti projektek több ezer festménnyel, szoborral, fotóval és egyéb műtárggyal - mondta el a rendezvény szerdai sajtóbejárásán Ledényi Attila, a vásár alapító igazgatója. Az Art Market Guest Balkan programsorozata a Nyugat-Balkán nyolc országának kortárs művészeti tartalmait vonultatja fel 12 kiállító jóvoltából. A földszinten a galériák, az emeleten a művészeti projektek standjait befogadó B csarnok látogatóit Helidon Xhixha acélszobrai fogadják, de az albán születésű sztárművész munkáival a tiranai Gallery On The Move standján is találkozhat a közönség. A Guest Balkannak köszönhetően egymás mellett láthatók koszovói és szerbiai művészeti projektek standjai, a D csarnok emeletén pedig vezető horvát alkotók munkáiból nyílik tárlat. A külső helyszínekre tervezett programok közül a vásárigazgató kiemelte, hogy az A38 hajó a régió legfontosabb avantgárd gyűjteményéből, a horvát Marinko Sudac kollekciójából válogat majd, a III. kerület és Split együttműködésének köszönhetően pedig a Spliti Szépművészeti Múzeum anyagából nyílik kiállítás Óbudán. Baltic Triangle néven a kortárs művészeti szcéna egyik fontos, de nemzetközi vásárokon meglehetősen alulreprezentált régiója is bemutatkozik: a Baltikumot három litván, két lett és egy észt galéria képviseli az Art Marketen.