Salvatore Quasimodo emlékére rendezik meg péntektől Balatonfüreden a kétnapos nemzetközi költőversenyt, a rendezvénysorozatot irodalmi matiné, képzőművészeti tárlat és kötetbemutatók színesítenek majd – közölte a balatonfüredi önkormányzat kulturális osztályának vezetője. Cserép László elmondta, hogy az 1993 óta megrendezett költőversenyre idén 229 pályázó küldött be két-két verset, melyek közül a legjobbakat a szombati gálaműsor keretei között díjazzák majd. A magyar alkotásokon kívül Svédországból, Ukrajnából, Angliából, Romániából és Szlovákiából érkeztek versek. Szombaton este adják majd át a Bertha Bulcsú-emlékdíjakat is, mellyel a Balaton ihlette irodalmi alkotások legjobbjait ismerik el – fűzte hozzá. Cserép László kifejtette: péntek délelőtt a debreceni Vojtina Bábszínház a legkisebbeket szólítja meg kortárs magyar költők műveire épülő előadásában, délután pedig Vaszary Kolos, Vaszary János és a Vaszary család művésztagjai című kiállítás nyílik a Vaszary Galériában, mely január 3-ig lesz látogatható.
A kulturális osztályvezető elmondta azt is, hogy a pénteki Quasimodo-esten, melyet a balatonfüredi Fordítóházban rendeznek, bemutatják a Hungarian Review politikai-történelmi folyóirat legújabb számát, valamint bemutatkozik két kortárs költő, Orbán János Dénes, aki 2014-ben és Jász Attila, aki pedig 2011-ben nyerte el a Quasimodo-emlékdíjat. Ezen kívül Dante Marianacci, Péntek Imre és Madarász Imre legújabb köteteinek bemutatója is ezen az estén lesz. Szombaton délelőtt mutatják be Szörényi László Latin és röhej, V. Kulcsár Ildikó Kölykök, dilik, szerelem, valamint a Hamvas Béla-életműsorozat legújabb, Ördöngösök című kötetét is. Szőcs Géza kormánybiztos, a Magyar Pen Klub elnöke pedig a közelmúltban Janus Pannonius díjban részesült Charles Bernstein és Giuseppe Conte köteteit ismerteti – közölte Cserép László.