Spontán Quimby és smároló MOMÉ-s lányok: ilyen volt a Bánkitó

„Gyerekek, komolyan mondom, hogy a tegnapi volt életem legjobb bulija” – mászik ki a szomszédos sátorból egy barátom, majd miután magához tér a felismeréstől, hozzáteszi: „De vágjátok nem az, hogy benne volt a top ötben, hanem mindent vitt!” – és még csak péntek reggel fél kilenc van. A tűző naptól aligha lehet tovább aludni, ám ezt senki sem bánja. A Bánkitó fesztiválon vagyunk a Nádas kemping árnyas fái alatt, ahol a hangulat egészen családias: rengetegen sátrazzák végig a fesztivált kutyákkal és babákkal, akár kismamaként, a bográcsban már készül a Tilos rádiósok babgulyása, a WC-papírt pedig mindig valaki elhasználja előttünk.

Inkább van nyaralás-kemping-osztálykirándulás feelingünk, mint fesztivál: nincs tömegundorunk, még hírből sem hallani a gyűlöletes fesztiválkártyás fizetőrendszerről és nem 800 forint egy túlvizezett, langyos fröccs, ezáltal pedig nem érzed úgy, mintha a kártyáddal együtt minden alkalommal téged is lehúznának. Az emberek vigyáznak a környezetükre, sehol egy sárba hugyozó, majd lendületből beleugráló francia brigád, esetleg egy raklapnyi Pumped Gabo, elmaradnak a hatalmas szponzor-molinók és sátrak, ráadásul gyakorlatilag telefonra sincs szűkség, hisz' minden közel van és úgyis szembejön, akit kerestél.