A legszabályosabb gavallér
Kétszáz éve, 1824-ben született Podmaniczky Frigyes, Budapest legendás városépítő és -szépítő személyisége, fővárosunk „vőlegénye”. Vele kezdjük Pest-budai arcok sorozatunkat.
A borvidéki túrám ötödik napján egyre inkább érzem azt, hogy annyi mennyiségű információ zúdul rám, hogy feldolgozásához még el kell telnie egy hosszabb időnek. A dűlőket járva hitetlenkedés közben tényleg az jut az ember eszébe: itt valaha lüktetett a föld.
Jenei Balázs tíz napig a tokaji borvidéket járja. Úgy döntöttünk — és azt reméljük —, hogy az olvasó számára is érdekesebb, ha élményeit naponta adagolva közöljük, már eleve a napló, mint műfaj miatt is, ami sokkal személyesebbé teszi az egészet. A bejegyzéseket a Tokajbéli víg napjaim címke alatt gyűjtjük. Jó olvasást!
*
5. nap – 2015.július 17. péntek
A borvidéki túrám ötödik napján egyre inkább érzem azt, hogy annyi mennyiségű információ zúdul rám a borvidékről, aminek feldolgozásához még el kell telnie hosszabb időnek. A dűlőket járva hitetlenkedés közben tényleg az jut az ember eszébe: itt valaha lüktetett a föld. Hihetetlen, hogy milyen változások vannak 10-20 méteren belül. Dűlőtúrák Mádon, ifj. Szepsy, Szent Tamás, Ferdinánd.
A Gizella Pincénél eltöltött este után ismét Mád felé vettük az irányt, így az olvasókat talán már meg sem lepi, hogy a reggelinket az Első Mádi Borházban költöttük el, amíg vártunk ifj. Szepsy Istvánra, a Szent Tamás Pincészet borászára. Az Első Mádi tényleg az egyik legjobb igazodási pont a borvidéken, több borásszal futottunk már össze ott hegyaljai napjaink során, és a dűlőtúráknak is jó kiindulópontja, hiszen az étteremből kinézve közvetlen a Nyulászó-dűlőt látjuk.
Nem volt ez másként nálunk sem, hiszen a reggeli után autóba ültünk, hogy először István a Betsek-tetőre vigyen el minket. A tetőről megnéztük a Király-, illetve távolból a Kővágó-dűlőt, amelyet a korábbiakban a legértékesebb mádi területek között tartottak számon, hiszen egy egység Kővágó-dűlőben lévő területért két egység Szent Tamást adtak. A Szent Tamás Pincészet területe a Kővágó legmagasabban fekvő részén van, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a mádi területek egy részére. A dűlő talaja rendkívül köves, a legfelsőbb részén már nincs is termőréteg, és olyan sokféle kő található a dűlőben, hogy geológus legyen a talpán, aki mindet be tudja azonosítani. Nem véletlen fűznek nagy reményeket a területhez, bort azonban innen csak néhány év múlva lehet kóstolni, hiszen ha minden jól megy, jövőre telepítik majd itt a szőlőt.
A túra közben persze István mesélt, például arról, hogyan kell összehangolniuk a szűrést és az almasavbontást, hogyan építik fel a Szent Tamás termékportfólióját, vagy mi a helyzet klónkísérletekkel, aminek ültetvénye a Szent Tamás-tetőn van. Ahogy István beszélt, érezni lehetett, minden lépésükben, döntésükben szerepet játszik, hogy építeni szeretnének valamit: márkát, brandet, borvidéket. A Szent Tamás kecskefarmján, ami a Birsalmás-dűlőben van, azt is elmondta: ha valami nincs meg egy borvidéken, akkor nem siránkozni kell, hanem meg kell csinálni. Így lett jó húsalapanyag a Gusteau étteremben és az Első Mádiban.
Egy naplóbejegyzésen belül tényleg nehéz visszaadni azt a mennyiségű információt, amelyet egy-egy ilyen túra során átélünk, vagy megkapunk magától a borásztól, és ez nincsen másként most sem. Még rengeteget lehetne írni a délelőtti túrán István által elmondottakról, és miközben írom ezt a bejegyzést, az is felmerül, hogy mi az, ami érdekelheti az olvasókat, amellett, hogy a megfigyeléseim általam izgalmasabbnak gondolt részeit lejegyzem. De ha van kedvük, írják meg kommentben, mire kíváncsiak, mi az, amit megnézésre érdemesnek gondolnak a borvidéken, és ha tudok, válaszolok a kérdésükre, illetve ellátogatok oda, amit Önök ajánlanak.
De vissza a borokhoz, mivel a Szent Tamásban természetesen megkóstoltuk a pincészet borait is, többek közt a 2014-es Mád-furmintot is, amely a prototípusa volt a jól iható, de tartalmas, nagy mennyiségben elkészített száraz tokajinak. A 2014-esből a rossz időjárás miatt kisebb mennyiség készült, azonban a fogyasztóknak érdemes lesz lecsapni rá. Ahogy eddig is tapasztaltuk, a könnyedség mellett jobban kiemelkednek az ásványos jegyek ebben az évben a borokban, és ez így van a Mádnál is, ez azonban nem megy az ihatóság rovására. A hamarosan forgalomba kerülő 2013-as dűlős borok közül a Percze hárslevelű és a Nyulászó hárslevelű-furmintja van most a legszebb formában, a többi bornak még kell egy kis érés.
Az sem meglepetés, hogy az Első Mádiban a zárás egy ebéd volt, amiről ismét csak azt tudnám leírni, hogy remek. Életem talán eddigi legjobb rántott húsát ettem, egy nagyon jó gyümölcslevessel, és a ház specialitásaként felszolgált sütemény, a mézes krémes a Mád késői szüretelésű édeséhez nagyon jól passzolt.
Ha lehetett volna, szívesen töltöttünk volna még el hosszabb-rövidebb időt a borházban, azonban már így is késésben, voltunk, hiszen Szerencsen, az Árpád-hegy pincénél Varkoly Ádám várt minket, aki a nagyon leszűkült időkeretben mutatott meg nekünk néhány édes bort, amelyek rávilágítottak ismét arra, hogy milyen kincs is az aszú és a botritiszesedés a borvidéken. A pincészet 2002-es asszúesszenciája mellett napokat töltöttünk volna el, és komolyan felmerült bennünk a kérdés, hogy van-e ennél tovább, vagy ez az, amit már tökéletes bornak lehet nevezni. Sajnos 45 percben nem igazán lehet egy pincészet borait megismerni, így vissza kell még térnem hozzájuk.
A délután folyamán Bihari Ákossal, a Ferdinánd pincészet borászával és tulajdonosával jártam körbe a dűlőiket, és kóstoltam meg a pincészet borait. A túra ezúttal a Szent Tamás-dűlő egyik szoknyáján kezdődött, ahol a pincészetnek egy 1963-as telepítésű szőlője van. Ennek az az érdekessége, hogy Ákos nagyapja a kerülőkkel gyűjtetett szőlővesszőket azokból a szőlőkből, amelyeket a kerülők szépnek és egészségesnek láttak, így egy teljesen vegyes furmint ültetvénye van most a pincészetnek. A kerülők a mai napig vannak, ők azok a borvidéket járják, és nézik, vigyázzák a szőlőt. A furmint-klónkísérletekhez ebből az ültetvényből is vettek szaporítóanyagot a kutatók.
A borász kedvenc dűlője jelenleg a Kishegy, amelyet maga újított fel, tisztított ki, és benne járva kétségtelenül kincset érőnek tűnt. A dűlő hihetetlenül változatos, 20-30 méterenként változik meg benne a termőtalaj színe, a benne található kőzetek fajtája, a termőréteg vastagsága. Eszméletlenül gazdag a terület, tényleg érdemes tenni benne egy sétát, mert amíg ezt nem látja az ember, el sem hiszi, hogy létezik ilyen. Szerencsére ezen a borvidéken nem is egy ilyen van. Az is jól mutatja, milyen változatos az alapkőzet, hogy a három éve ültetett szőlők közül azok, amelyek egy sziklapadra lettek telepítve nem képesek növekedni, míg a többiről idén már szüretelni lehet.
A túra után nem maradhatott el a pincészet borainak megkóstolása sem. Bár eddig nem említettem, a pincészetnél a szőlőben csak narancsolajat, rezet, illetve ként használnak, és a borok is spontán erjednek egy régi 16. századi pincében. A borok mind jól ihatóak, nem túl komplexek, de megvan bennük minden, ami egy szerethető borhoz kell, ráadásul nagyon kedvező áron vannak, a legalacsonyabb árú dűlős borok vélhetően itt találhatóak Mádon.
A dűlőtúra közben már néztük, hogy Szerencs és Miskolc felől hatalmas eső közeledik, azonban ez Mádot csak nagyon kicsit érte el, mivel a Kopasz-hegy, illetve a Mád és Erdőbénye között húzódó hegyvonulat eltéríti az esőt. Ez valóban így volt, az esőfelhők körbejárták Mádot, és míg a borvidék más településein viharos idő volt, Mádon alig esett néhány percig az eső. Azért, hogy végignézzem, miként kerüli ki a vihar Mádot, a kóstoló után felmentem a Szent Tamás-tetőre. A Kopasz-hegynél az ég villámokat szórt, miközben Mád felett már éppen kisütött a nap negyed órás eső után.
Hegyalja mindig képes meglepni az erre járót. Vagy legalábbis engem folyamatosan meglep a borvidék, és néha tényleg csak hitetlenkedek, akár a dűlőket járom, akár kóstolok.
Holnap ismét dűlőtúra következik, ezúttal Alkonyi Lászlóval Tállyán.