Ahol múlt, jelen, jövő összeér

Arany János Toldijának első sorai jutott eszembe, mikor Zánka felől szép lassan begördültünk a Káli-medencébe a perzselő júliusi hőségben, fél 12 környékén. A táj izzott körülöttünk, miközben Köveskálra tartottunk. Bár hosszabb időt sosem töltöttem a Káli-medence fővárosaként emlegetett 400 lelkes településen, mégis mindig rendkívül szeretek megérkezni ide. Most is örültem, mikor a falu egyik szélén megláttam a Köveskál-táblát, és még jobban, mikor bemenekülhettünk Pálffyék hűvös kóstolótermébe egy szőlőléfröccsre, amely a ház lugasán termő izabella szőlőből készült.

Az újkori Pálffy-borkészítés második generációs képviselőjével, Pálffy Attilával beszéltünk meg találkozót. A családi fotók és egyéb ereklyék között kezdünk neki a beszélgetésnek. A lassan nagykorú pincészetnél – amelynek első palackozott évjárata 1998-ban volt – fokozatosan építkeznek, és ahogy hallgattuk Attilát, azt éreztük: nem kell aggódnunk, a családnak a következő húsz évre is van terve, sőt talán többre is.

Mikor már az autóban ültünk, hogy megnézzük a Köveskál környékén lévő szőlőterületeket, Attila az idei tervekről és a jelentős vállalásról beszélt: öt évre bérelnek egy 10 hektáros területet a Mező-mál dűlőben, amiben olaszrizling-, tramini-, pinot noir- és syrahtőkék találhatóak. A szőlőterületeik így jelentősen megnőttek: egy picit meg is csúsztak a nyári zöldmunkákkal, de igyekeznek behozni magukat. 

A pincészet központi részét a Balaton-felvidék legnagyobb kiterjedésű bazalt alkotta tanúhegyén, a Fekete-hegyen lévő területei képezik, a borok jelentős része onnan származik. Ahogy a tőkék között zötyögünk – itt nincsenek dűlőutak, csak rendkívül keskeny, kanyargós földutak –, hamar észrevesszük, ha egy gondozottabb terület mellé érünk, ahogyan a Pálffy-szőlőket is messziről ki lehet már szúrni. Minden második sorban elvetettek valamilyen vetőmagot, hogy folyamatosan virágozzon a terület. Most épp a lándzsás útifű és egy kamillavirághoz hasonló növény volt soron. A szőlőtőkék egyenesen állnak, rendben vannak, látszik, hogy folyamatosan gondozzák őket.

A család a Fekete-hegyi Csere-kúti dűlőben két pincével is rendelkezik, mindkettőnél komoly munka folyik: éppen felújítják az erjesztő- és az érlelőpincét. Először a nemrégiben vásárolt új pincén van a sor, ahol éppen szárad a fal. A nagyjából tízméteres kis pincében lesznek majd Pálffyék ászokhordói, és ha minden igaz, a borok felett egy kis pihenőszobát is kialakítanak majd. A másik, eredeti pincébe belépve hirtelen egy legósdobozban éreztük magunkat: nagyon látszik, hogy szükség van a növekedésre, de a család úgy tűnik, ügyesen használja ki a kis helyet. 

Az erjesztőtérből az érlelőbe belépve állandó hőmérséklet fogadott minket: klímával biztosítják, hogy a borok megfelelően fejlődjenek. A hordókra nézve azonnal feltűnik, hogy főleg francia hordókat igyekeznek használni. A pince falában az első palackozásból is el van téve jó néhány palack, amelyek kvázi figyelik a jelenlegi borok fejlődését. Itt is látszik tételmondatunk: Pálffyéknál a jelen, a múlt és a jövő folyamatosan összeér. A tervek szerint ez a pince is megújul, sőt ha úgy alakul, valamikor majd össze is kötnék az egymástól nagyjából 50 méterre lévő két objektumokat. Ha már a jövőről beszélünk, hiba lenne elfelejteni: a pince előtt közel 6000 tőke furmintcsemete élvezte a napsütést, és a pincéktől kicsit feljebb rajnairizling-tőkék növekednek.

És akkor a friss hordóminták 2014-ből

A hűs pincében Attila megmutatott néhány tételt 2014-ből. A nehéz évjárat az ő szőlőiket is megviselte, így a mennyiség a megszokotthoz képest mindenképpen csökkent, de a minőségre azt hiszem, nem lesz panasza azoknak, akik kedvelik a pince borait.

Elsőként az olaszrizling-válogatást néztük meg, amely Seguin Moreau-hordóban fejlődik, ahogy a kisebb mennyiségek miatt a többi bor is. Az illatában trópusi gyümölcsöket érezni először, idővel a megszokott virágos, csonthéjas gyümölcsös jegyek jelennek meg a pohárban, a hordót is érezni lehet kicsit. A kortyban már kezdenek előjönni a bor rétegei, almás, körtés jegyek, virágokkal. A sav az évjáratnak megfelelően magas, de szép szerkezetű. A megszokottnál talán egy fél fokkal könnyedebb bor, de tartalmilag nem marad el az előző évjáratoktól.

A furmint még fiatalabb arcát mutatja, mint az olaszrizling. Az illatát még a színtiszta trópusiak dominálják, még egy kis gyurmásságot is érezni. A korty nagyon tiszta, a savakat érezni, és a mézes ízjegy is kialakulóban van a borban. Izgalmas lesz látni, mi lesz belőlük, már ha meg lehet őket külön kóstolni, mivel az sem kizárt, hogy az olaszrizling és a furmint házasításként kerül forgalomba.

A pincészet 2014-es juhfarkja teljesen eltér attól, amit megszoktunk a fajtától, vagy általában gondolni szoktunk róla. Az illat eléggé neutrális, körtés jegyek figyelhetőek meg benne. A korty elég légies, szinte libbenő, van benne elég gyümölcsösség, és a kevés maradékcukor is szép kerekké teszi. Jó inni már most is, bízom benne, hogy ez a könnyedség megmarad benne akkor is, mikor palackba kerül.

Zárásként megnéztünk két vöröst is a hordókból a 2013-as évből: először a cabernet sauvignon-t kóstoltuk meg, amely az évjárat miatt egy kicsit bisztróboros jellegű lett. Ez persze egyáltalán nem baj, sőt. Az illatában piros bogyós gyümölcsök, és fűszerkavalkád jelenik meg rendkívül intenzíven. A megszokottakhoz képest sokkal könnyedebb a bor, azonban ez a kirobbanó gyümölcsösség és fűszeresség, a közepes méretű testtel, és a már most érezhetően nagyon jó struktúrájú, szinte már teljesen integrálódó tanninnal remek kísérője lehet egy jó vacsorának/beszélgetésnek.

Az utolsó bor a syrah volt, Attila nagy kedvence, és talán az évjáratból is ezt a bort kedveli leginkább jelenleg a borász. Illatban nagyon buja, meleg tónusú, sok gyümölcs jelenik meg benne. A kortyot is ez a nagyság, és sok gyümölcsösség jellemzi. Komoly anyag, a nagyobb testű vörösbor 2013-ból ez lesz a pincénél.

A kóstoló után továbbindultunk a dűlőből arra a héthektáros területre, amelyet Attila öccsével, Gyulával vett meg. A területen még sok munkát kell elvégezni, talán ez a leginkább hosszútávú projekt jelenleg a család életében. A Fekete-hegynek ez a legmagasabban fekvő területe, ahol még lehet szőlőt telepíteni, ám a filoxéravész óta itt senki nem termesztett szőlőt. A dűlő egy részének talaja vélhetően fekete nyirok, amely csak a hegy magasabban fekvő területein képződött. Ilyen talajról még senki nem készített bort a Káli-medencében. A területen egykori pincék romjai vannak, amelyeket a család igyekszik majd helyreállítani, és pihenőhelyeket kialakítani bennük. Ahogy Attila mesélt, látszott: van terv bőven, de mindig figyelembe veszik azt, hogy mi volt itt a múltban, és hogyan lehet megóvni a környezetet.

Mikor elindultunk vissza a borteraszhoz, még megnéztük az új kékfrankos-telepítést, sőt mikor a faluba beértünk, még a család eredeti, hatalmas nádfedeles házára is vetettünk egy pillantást. Annak visszavásárlása az ötvenéves terv része, mondtam Attilának nevetve, és ő is csak mosolygott. Mikor megérkeztünk a borteraszhoz, mi még megpihentünk egy bodzaszörp mellett, Attila azonban már másoknak mesélt. A kóstolót a 2014-es olaszrizlinggel és a családi történettel kezdte, amit Pálffy Gyula és családja évről évre gyarapít és ír tovább, minden egyes újabb borral és újabb szőlőtőkével.