Lobenwein Norbert kiemelte, hogy a nyitó napon hat olyan hazai csapat lép fel, amelyek kerek évfordulót ünnepelnek. Köztük lesz az ötéves Intim Torna Illegál, a tízéves Irie Maffia, a tizenöt éves 30Y, valamint Ganxsta Zolee és a Kartel, illetve a Heaven Street Seven, amelyek huszadik születésnapjukat ünneplik idén. A sajtótájékoztatón jelentette be Lobenwein Norbert, hogy a tavalyi fesztiválon művészek és résztvevők által közösen készített, 2,5 méter magas és 12 méter széles Sopron felirat a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ előtt végleges helyére került.
Beszámolt arról is, hogy Volt feliratú molinókkal kezdték el feldíszíteni a városi kandelábereket és a Tűztornyot, a Csillagok Városa projekt keretében pedig idén is öt székkel egészül ki a városban elhelyezett, hazai és nemzetközi sztárok által dedikált köztéri alkotások sora. Ezeket David Guetta, Slash, Lemmy, a Bastille és Fatboy Slim fogja dedikálni a tervek szerint – tette hozzá a fesztivál főszervezője.
A sajtótájékoztatón ott volt Ákos is, aki két év után tér vissza a Volt színpadára. Felidézte, hogy legutóbb 2084 című produkciójával lépett fel, és elárulta, hogy ezúttal a tavaly bemutatott Újrakezdhetnénk és Igazán című szintirockdalok adják július 4-i koncertjének ívét.
Fodor Tamás (Fidesz-KDNP), Sopron polgármestere a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a Volt a város egyik legfontosabb eseménye, amelynek pozitív hatása van a hazai és a nemzetközi turizmusra. Sopron pedig látványosságaival a kulturális hátteret tudja biztosítani a fesztiválhoz – mutatott rá.
Rózsa István, a főszponzor Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója kiemelte: idén azoknak is szeretnének élményt adni, akik valamiért nem lehetnek ott a fesztiválon. Mint fogalmazott, az újításoknak köszönhetően bárki nyomon követheti a fesztivál eseményeit az interneten.