Íme egy közgazdász őszinte vallomása: Ezerszer inkább élnék Miskolc vagy Eger környékén, mint egy random román településen

„Ennyire hihetőek a román fejlettségi mutatók” – jegyezte meg ironikusan Sebestyén Géza.

Húszmilliárd forintot kap 2020-ig a magyar borágazat, az új Vidékfejlesztési Programban a borászat versenyképességének javítása önálló jogcím lesz elkülönített keretösszeggel, így nem kell más élelmiszeripari ágazatokkal versenyeznie a forrásokért.
A Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárságának közleménye szerint Kis Miklós Zsolt a XVII. Kunsági Borvidéki Borverseny megnyitóján elmondta: ez azt jelenti, hogy a borágazatnak nem kell versenyeznie más élelmiszeripari ágazatokkal a forrásokért. A támogatás legfontosabb irányai a hozzáadott érték növelése, valamint a kapacitásbővítés, emellett előnyt élveznek majd a közös beruházások, ismertette.
Az államtitkár szerint a kunsági borvidéken is igény mutatkozik az új pályázatokra. Így például egy európai viszonylatban is versenyképes mustsűrítő üzem létesítését, valamint a kistermelők technológiai beruházásait nagy mértékben segíthetik ezek a források.