Két szélsőség van, az egyik gyűlöli, hogy magyarnak született, a másik véglet, amikor valaki az élete értelmének tekinti, hogy ő magyar. Lánczi András írása.
Az MCC háromnapos nemzetközi konferenciáján ezúttal is világhírű szakemberek gyűltek össze, hogy közösen megfejtsék, mi kell ahhoz, hogy Európába visszatérjen a béke, a jólét és a szólásszabadság.
A beszélgetés személyes hangon, bakelitlemezek és stadionrock-emlékek mentén bontakozik ki, majd fokozatosan eljut a magyar közélet legélesebb vitáiig.
Mintha felhőkön járna ő is és a zenéje is: tele van ellentmondásokkal, miközben egy másik, igazibb valóság szűrődik át rajta. Nagy Dénes Kurtág-töredékek című dokumentumfilmje a főszereplőjétől függetlenül is csodálatos alkotás. Interjúnk a rendezővel.
Nagy Dénes túlzás nélkül az utóbbi évek egyik legjobb moziját készítette el a kortárs klasszikus zene világhírű magyar zsenijéről, akiért a föld minden pontjáról Budapestre zarándokolnak a tanítványok.
Ahogy visszaemlékszem egyre távolabbi középiskolás éveimre, nem rémlik, hogy valaha is elhagyta volna a számat az a szó, hogy oktatás. De mástól se nagyon hallottam soha- Győrffy Ákos írása.
A kormánypártok bizonyították, hogy egyben a tábor, ráadásul volt, ahol még meglepetést is sikerült szerezni. A Tisza ezzel szemben a neki kedvező, a magukat függetlennek nevező közvélemény-kutatók által publikált eredmények ismeretében sem kockáztatott.
p
5
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 67 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ultima Ratio
2015. május 15. 10:15
Ki lesz az első szerencsés aki lezsidózza, mint tegnap Picassot?
Ne feledjétek elvtársak, a Stones drogos libsi banda, egyenesen sátánista szövegekkel.
https://www.youtube.com/watch?v=vBecM3CQVD8
Válasz erre
2
4
Ultima Ratio
2015. május 15. 10:15
Nem nekem jut eszembe, hanem a sok jobbikos idiótának.
Amúgy egészen véletlenül a Sabbath a kedvencem, a Dio korszakból.
Hendrixet meg nem menti meg, hogy nem zsidó, hiszen ugyebár néger :D :D
Válasz erre
1
2
Ultima Ratio
2015. május 15. 10:15
Eros Ramazottit bármilyen szinten kínos klasszikusnak nevezni :D
Válasz erre
0
1
Ultima Ratio
2015. május 15. 10:15
Remélem akkor is eszedbe jut, hogy jobbikos vagyok amikor cionistának hívsz egy későbbi hír alatt :D
Válasz erre
0
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!