Nem várt helyről védték be Semjén Zsoltot: a Szőlő utcai álhírbotrány még Horn Gábornak is sok

Deák Dániel elmondta, hogy sok mindenben nem ért egyet Horn Gáborral, de ebben pont igen.

Nehéz hónap után vagyunk. Tudtuk, hogy április szeszélyes, na de ennyire? A szeszélyes időjárás ellenére a szőlők szépen fejlődtek.
„»Április esőitől nyílnak május virágai« – tartja a mondás. A hónap eleji időjárás nem kecsegtetett minket sok reménnyel a májusi virágcsokrokkal kapcsolatban. Mi annak is örültünk volna, ha legalább a szőlők kapnak egy kis csapadékot, de sajnos ez nem így történt. A föld igényelte, de az eső váratott magára. Azért volt olyan növény, amely a csapadékra nem várva virágzásba kezdett. Orgona illat áradt a Noszvaj felé vezető úton, a lila foltok pompázva hirdették, hogy itt van a tavasz. Ez minket is feldobott.
A hónap utolsó harmadában megérkezett a várva vár eső, abba sem hagyta hosszú hetekig az esést. Első alkalommal 22 mm, a hónap végére 40 mm esett. A vízhiányból adódó talaj felszínén tátongó ujjnyi vastag repedések szépen lassan eltűntek.
A szeszélyes időjárás ellenére a szőlők szépen fejlődtek. Homogénen növekedett a szőlő hajtásrendszere, szép fürtkezdemények alakultak. Nem csak mi, de egy betolakodó is felfedezte azokat. Mint korábban arról irtunk, vannak bizonyos állatok, melyeket szívesen beengedünk, sőt lakóteret biztosítunk nekik a szőlőterületeinken.
Az ékköves araszoló kivétel ez alól, ugyanis az a friss hajtásokkal táplálkozik. A hernyó szerencsére hamar bebábozódott, csak minimális kártételt okozott, gazdasági kárt nem, a termésválogatásnál korrigálni tudjuk a munkáját. Épp hogy megszűnt a »hernyó invázió«, tarka szőlőmolyok jelentek meg. Fontos számunkra, hogy a szőlőben vegyszer nélkül, kíméletes módszerekkel dolgozzunk, így a moly eltávolítását is így kellett megoldanunk. Jó eszköznek bizonyult erre a feladatra a feromonos légtértelítés (párosodás gátlás). Az ültetvényekben szexferomont párologtató rudacskákat helyeztünk el, melyek mesterséges nőstény illatanyaggal vannak átáztatva. A hím mindenhonnan a feromon illatot érzékeli, ezért a »valódi« nőstényt nem találja meg. A nőivarú lepkék megtermékenyítése nem történik meg, ezért nem kell utódoktól és így kártételüktől félnünk.”