Így még senki sem vegyítette a metált a poppal – először lép fel hazánkban az új nemzedék legígéretesebb hangja

A Z generáció két feltörekvő, de már most stílusteremtő előadója váltja egymást június 17-én a Dürer Kertben.

A Budapest Park színpadán július 7-én ad koncertet a Pet Shop Boys. A brit zenekart utoljára 2010-ben a Balaton Soundon láthatta a magyar közönség.
A Budapest Park színpadán július 7-én ad koncertet a Pet Shop Boys brit formáció, amelyet utoljára 2010-ben a Balaton Soundon láthatott a magyar közönség – közölték a szervezők kedden. Neil Tennant és Chris Lowe világhírű elektronikus popzenekarához olyan slágerek köthetők, mint a West End Girls, az It's A Sin vagy a Go West. A duó 1981-ben kezdte pályafutását, a zenekar több tízmillió eladott hanghordozóval, számos Grammy-jelöléssel, valamint három Brit Awards kitüntetéssel büszkélkedhet.