Jinan Tiao kínai rendező Fekete szén, vékony jég című alkotása kapta a legjobb filmnek járó Arany Medvét, a zsűri nagydíjával, egy Ezüst Medvével pedig Wes Anderson amerikai rendező A Grand Budapest Hotel című filmjét tüntették ki a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombat este. A kínai bűnügyi dráma duplázott, egyik főszereplője, Liao Fan kapta meg ugyanis a legjobb színésznek járó díjat a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválján, amelyen rekordot jelentő 330 ezer jegyet adtak el az idén. A főbb díjak közül ázsiai alkotások vitték el a legtöbbet, összesen négyet. A legjobb színésznőnek járó Ezüst Medvét Haru Kuroki, A kis ház című japán alkotás főszereplője vehette át, az alkotói területeken - zene, díszlet, vágás, kosztüm vagy kameramunka - kiosztott Ezüst Medvét pedig A vak masszázs című kínai film operatőre, Ceng Csian kapta meg.
A szemle fődíjára Richard Linklater amerikai rendező Boyhood (Gyermekkor) című alkotását tartották a leginkább esélyesnek a kritikai fogadtatás alapján, de a 12 évig forgatott kísérleti filmet végül az Arany Medve helyett a legjobb rendezésért járó Ezüst Medvével tüntette ki a James Schamus amerikai producer vezette nemzetközi zsűri. Linklater 1995-ben a Mielőtt felkel a nap című filmje révén egyszer már megkapta a rendezésért járó Ezüst Medvét. A fesztivál alapítójának nevét viselő Alfred Bauer-díjjal az Aimer, boire et chanter (Szeretni, inni és énekelni) című francia alkotást, Alain Resnais munkáját tüntették ki. Ezt az elismerést évről évre olyan filmek kapják meg, amelyek a mindenkori zsűri szerint új perspektívákat nyitnak a filmművészetben. A francia újhullám mestereként számon tartott 91 éves rendező műve pénteken megkapta a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját is. Az év első jelentős nemzetközi filmszemléjét megkoronázó nagyszabású szombati gálán a legjobb forgatókönyv díját Anna és Dietrich Brüggemann kapta a Kreuzweg (Keresztút) című versenyfilm közösen készített szkriptjéért.