Magyarország nincsen egyedül!
Magyarország fontos és stabil szövetségest nyerhet magának, ami az uniós viták során kiemelten fontos lesz hazánk számára.
Mennyiségre jó, minőségében a korábbi évekétől elmarad az idei termés a soproni borvidéken. A szőlő felvásárlási ára emelkedett a magas keresletnek köszönhetően, mondta el az MTI-nek Taschner István hegyközségi elnök.
Taschner István szerint a termés 95 százalékát takarították már be a soproni borvidéken, ez összesen 70-80 ezer mázsa lehet; ennek közel tizede került Ausztriába, 500 mázsa szőlőből hőkezelt, egész évben fogyasztható mustot készítettek a határ túloldalán. A hegyközség elnöke elégedett volt a megtermelt szőlő mennyiségével, viszont úgy gondolja, hogy az idén nem lett olyan jó minőségű termés, mint a korábbi években.
A kékfrankost a borvidék zászlós fajtáját, valamivel 17-es mustfok fölött szüretelték, csakhogy a szeptemberi esők annyira megduzzasztották a szemeket, hogy a betakarítást jó két héttel a szokásosnál később kezdhették csak meg. A kékfrankos szürete így a napokban zárult. A fajtát a borvidéken megművelt 1200 hektárból 700-800 hektáron termesztik.
A hegyközség elnöke elmondta, hogy a tavalyinál húsz százalékkal kevesebb szőlő termett a soproni borvidéken az idén; már a virágkötődésnek sem kedvezett a tavaszi időjárás, majd jégverés és szárazság sújtotta a területet. Mindezek mellett a tavalyi 100 forintról 110-re nőtt az idén az egységes felvásárlási ár a soproni borvidéken.