Heimann Ferencről

„»Minden időben egy fejjel magaslott ki kortársai közül Heimann Ferenc. És milyen fejjel! Boltozatos koponyája, világító tekintete a csoportképekről is messzire kilátszik. A gondolkodás fegyelmét – háborús sebesültként megvakult – mégis mindent pontosan látó-irányító nagyapjától és indulatait a családért való örökös küzdelembe fordító édesanyjától tanulta. A semmiből való újrakezdés képességét a gazdasági válság, a háború utáni szegénység, a TSZ szervezések nyomorából.

S a tanulásról nem tud lemondani azóta sem. Gyermekkorától mindig és minden érdekli, ami szűkebb és tágabb környezetében történik. A gazdálkodást soha nem csak a saját földjén, a város szántóján, legelőjén, szőlejében, a közös szövetkezeti földeken, de az országban, a hazában, a természet egészében gondolja el. Közösségi felelősségtudata és szerzett tapasztalata emelte olyan parasztfejedelemmé, aki soha nem félt a döntésektől, mindig vállalta azok következményeit, s a közéletben sem a magánérdek, de az emberi szó, az eredendő, őseitől örökölt erkölcs mozgatta.

Gondolatai, szavai ma is nyomdakészek, egyszerűek, tiszták, pontosak, szépek, nem lehet nem figyelni rájuk. Ne adja az Isten, hogy valaki nyeglén magára rántsa indulatait, kezet kelljen emelnie bárkire! Mert egyébként meleg tenyerét ma is az egész világra tudja ráborítani.«”