Idén is lesz Hattyú Road Show

2013. augusztus 12. 13:21

Nyilvánosan, a közönség bevonásával gyűrűzi a hattyúkat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a Balatonnál tizenegy helyszínen augusztus 15-én és 16-án.

2013. augusztus 12. 13:21

A bütykös hattyúk gyűrűzése a madárvédelmi szempontok mellett különleges látványt is ígér, hiszen a majdnem három méteres szárnyfesztávú, erős és harcos hattyúkat puszta kézzel kell befogni – közölte az egyesület hétfőn az MTI-vel. A program célja, hogy a Balaton egyik emblematikus állatát jobban megismerjék az emberek.

Az akciót az előzetes tervek szerint csütörtökön Balatonfüreden, Révfülöpön, Badacsonyban és Keszthelyen rendezik meg, pénteken pedig Keszthely mellett Balatonmáriafürdőn, Balatonfenyvesen, Balatonlellén, Balatonföldváron, Zamárdiban, és Siófokon kerül sor a madarak megjelölésére.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték
Tovább a cikkhezchevron

A gyűrűzés segítségével ismételt befogás nélkül, távcsővel vagy akár szabad szemmel is azonosítani lehet az egyedeket, ez pedig nélkülözhetetlen a faj kóborlási szokásainak pontosabb megismeréséhez.

Az MME azért szervezi mindig augusztus első felében a hattyúk gyűrűzését, mert a lúdalakúak érdekes vedlési sajátossága, a lohosodás, azaz a repülőtollak egyszerre történő cseréje éppen ebben az időben esedékes. Ilyenkor a madarak akár 6-8 hétre is röpképtelenné válnak, és nagy számban gyülekeznek a ragadozók ellen védelmet biztosító vizeken.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti

Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kohn Zervatív
2013. augusztus 20. 19:56
Ez valami ozorai drogbuli, Zoltánkám?
Válasz erre
0
0
qccqccqcc
2013. augusztus 12. 16:01
Bajnai nem gyűrűz, remélem.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!