Ez a világ egyik legszebb és legtragikusabb szerelmi története

A Recirquel Társulat új, Walk My World című produkciója két és fél óra intenzív utazás, amelynek során nem csak Aeneas és Dido kel új életre. Farkas Anita írása.

Harmadik alkalommal rendezik meg hétvégén a Fehérvár Fesztet. A kétnapos zenei eseményen csak székesfehérvári előadók állnak színpadra.
A jóval nagyobb múltú Fehérvári Zenei Napok (Fezen) fesztiválon egyre kevesebb lehetősége van a fellépésre a helyi zenekaroknak. A június 14-15-i Fehérvár Feszten az összes fellépő székesfehérvári kötődésű lesz, ezért az önkormányzat is támogatja megrendezését – mondta Juhász László, a városi közgyűlés civil szervezetek tanácsnoka a keddi sajtótájékoztatón. A képviselő szerint a fesztivál életképes, hiszen a tavalyi 25 után idén már 38 zenekar lép színpadra. Úgy vélte, a rajongótáborok mérete alapján több ezer fős közönség előtt zenélhetnek a fellépők a két nap során.
Izsay Donát, az Egészség és Kultúra Egyesület elnöke, az Anti Playback zenei közösség vezetője hangsúlyozta: először rendezik meg szabadtéren a fesztivált, a helyszín a Sóstói Stadion parkolója lesz. A szervezésben segítséget kaptak a Videoton Futball Clubtól. A korábbi alkalmakkal ellentétben a rock és a heavy metál mellett ezúttal megjelennek a kevéssé kemény irányzatok is. Klecska Márton, a No Wave zenei közösség aktivistája elmondta, hogy először csatlakoztak a fesztivál szervezéséhez. Csakúgy, mint a Fezenen, itt is önálló színpaduk lesz, amelyen a progresszív rocktól az autentikus cigányzenéig mindenféle stílus képviselteti magát.
A két színpadon felváltva szólalnak meg a zenekarok, így a közönség egyetlen koncertről sem marad le. A fellépők között lesz többek mellett a 6alag, a Septic Pain, a Fegyelmező Részleg, az Eclipse of the Sun, a Térkövön Sült Lángos, a Raktárkrú, a Lásho Lecsó, az Error of the System és a Zenekör.