Erős szezonra számítanak a Balatonnál: mindent bevet a rendőrség

Somogy vármegye rendőrfőkapitánya elmondta, hogy fontos a koordináció és az információáramlás, mert a bűnözés nem ismeri sem az ország-, sem a vármegyehatárokat.

Kinyitottak ez első strandok a Balatonnál a hétvégén, akadtak napozók, akik már meg is mártóztak a 12 Celsius-fokos vízben. Sok strandon ugyanakkor még tart a felkészülés az idei szezonra, és a belépőjegy-árakról sem döntöttek az üzemeltetők.
Győrffy Árpád, a balatoni strandokat bemutató és minősítő Balatontipp.hu szerkesztője az MTI-nek vasárnap azt is elmondta, hogy 122 centiméteres a Balaton vízszintje, és ragyogóan tiszta a tó vize.A balatoni strandok közül az elsők között nyitott ki a szigligeti, ahol belépőjegyet még nem szednek, de már hét közben is várják a sétálókat, napozókat. A strandok zöménél még tartanak a kisebb-nagyobb karbantartási munkák, felújítások. Jelentősebb fejlesztéseket valósítanak meg Balatonbogláron, a város központi részén lévő Platán strandon, ahol az idei szezonra új közösségi tereket, köztük többfunkciós homokos sportpályát, gyermekjátszótereket, fűzfalabirintust alakítanak ki. Továbbra is szabad strandként, tehát ingyenesen működik majd a Platán, de lesz egy lehatárolt fizetős része, ahol erre a szezonra elkészül a Boglári buborék nevű élményfürdő és vizes játszópark. Fonyódon a város központjában lévő „sándortelepi” strandon egy 200 méter hosszú fövenypart megépítésére készülnek, ehhez minden feltétel adott, csak a vízjogi engedélyre várnak. Ez lesz az első komolyabb lépése a strand átépítésének, a szeptemberben folytatódó munkával a jövő szezonra teljesen megújul a strand mintegy 300 millió forintos fejlesztés keretében.