Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



A Veszprém megyei településen időközi polgármester- és képviselő-választást tartanak február 24-én, mivel a képviselő-testület tavaly december elején feloszlatta magát.
Időközi polgármester- és képviselő-választást tartanak a Balaton-parti Révfülöpön február 24-én – közölte a település független polgármestere csütörtökön. Miklós Tamás elmondta, hogy a Veszprém megyei település képviselő-testülete tavaly december elején oszlatta fel magát.
Hozzátette, hogy újra indul a polgármesteri székért két, szintén független jelölt – Kondor Géza és Vida András – társaságában. Tájékoztatása szerint az öt képviselői helyre tízen jelöltették magukat, közöttük valamennyi volt képviselő; mindannyian függetlenként indulnak.
