Makovecz templomaiban adják elő Pál apostol leveleit

2013. január 28. 17:26

Makovecz Imre által tervezett templomokban, közösségi épületekben adja elő a Pál apostol levelei alapján született dalokat Gryllus Dániel, Halmos Béla, Ferenczi György és a Rackajam egy jövő héten kezdődő turné keretében.

2013. január 28. 17:26

A turné február 5-én indul a paksi Szentlélek Templomban, másnap a kakasdi Faluházban, február 7-én a baki Göcsej Kapuja Általános Művelődési Központban adják elő a Pál apostolról szóló anyagot – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel. „Előadásaikat ünnepnek szánják abban az értelemben, ahogy Makovecz Imre írt a templomokról: a templom ünnep, Isten világának ünneplése, a templom imádság, melyben ég és föld találkozik” – írják a közleményben.

Pál, aki Jézus kereszthalála után néhány évvel lett keresztényüldözőből kereszténnyé és apostollá, az 1. század legeredményesebb térítője volt. Élete utolsó tizenhat esztendejéből 13 levelet ismerünk, köztük a legfontosabbnak tartott az A rómaiakhoz – amelyben elsőként dolgozza ki a keresztény egyház csaknem teljes dogmarendszerét.

Sumonyi Zoltán az életműből tizenkét verset írt, a zenét Gryllus Dániel szerezte, a lemez Pál apostol – dalok Pál levelei szerint címmel 1991-ben jelent meg. Az azóta eltelt több mint húsz évben legalább kétszázszor előadták Halmos Béla brácsással vagy trióban a dalokat. A műsorral jártak Romániában, Szlovákiában, Ausztriában, Ukrajnában, az egykori Jugoszláviában és Szlovéniában is magyarlakta területeken; Ferenczi György és a Rackajam hat éve csatlakozott a koncerteken a csapathoz. Pál apostol – Utazás téren, időn és hangokon át címmel 2011 szeptemberében újabb kiadvány jelent meg: az apostol életét, korát, hátterét kultúra- és vallástörténeti szakértőkkel készült interjúk segítségével bemutató kötet CD-mellékletét Ferenczi György hangszerelte. A könyv és az új korong bemutatója 2011 októberében volt a Művészetek Palotája hangversenytermében.

A Gryllus Kiadó alapításának húszéves jubileumán, a Fonóban rendezett hangversenysorozatban is elhangzott az újrahangszerelt változat. Az előadáson Makovecz Imre is jelen volt. A szerzők és az előadók ekkor határozták el a mostani turnét, amelyet abban a formában terveznek, ahogyan Lajkó Félix vajdasági hegedűművész 2011 tavaszán tíz koncertből álló koncertsorozatot tartott. Ő végigjárta Szlovéniától Erdélyig mindazokat a Makovecz Imre által tervezett templomokat és művelődési házakat, melyek építészetileg, művészileg, akusztikailag is egyedi alkotások, a magyar épített örökség meghatározó épületei – áll a kommünikében. A Pál apostol koncertturné tervezett állomásai: Sárospatak, Csenger, Kolozsvár, Csíkszereda, Vargyas, Makó, Százhalombatta, Bak, Paks, Kakasd, Siófok és Piliscsaba. A februári első négy koncert a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jön létre.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!