Magyar Vitorlás Akadémia Zánkán

2013. január 23. 14:28

A Magyar Vitorlázó Szövetséggyel kötött megállapodás értelmében befogadja a Zánka – Új Nemzedék Központ és a Velencei-tavi Sportiskola a Magyar Vitorlás Akadémia rendszerét. A felek emellett együtt dolgoznak majd azon, hogy további akadémiai központok jöjjenek létre a Balatonnál és a Fertő-tavon.

2013. január 23. 14:28

A Magyar Vitorlázó Szövetség (MVSZ) a Velencei-tavi Vízi Sportiskolát (VVSI) működtető Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Kft.-vel és a Zánka – Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft.-vel kötött keretmegállapodást, mely szerint a két központ befogadja a Magyar Vitorlás Akadémia rendszerét. Az MVSZ-nek az MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint az egyezség alapján a két állami kezelésben lévő vízi sportbázis telephelyein segítik az MVSZ szakmai programját a tan- és vizsgaanyagok, szakmai rendezvények és a képzésszervezés megvalósításakor, az edzőkkel, oktatókkal, versenyzőkkel szemben támasztott elvárások meghatározása során, valamint a vitorlás létesítmények és eszközök beszerzése, fejlesztése tárgyában készülő fejlesztési koncepciók kialakításában.

A szövetség jelezte, a felek együtt dolgoznak majd, hogy további akadémiai központok jöjjenek létre a Balatonnál és a Fertő-tavon. A VVSI kezdeményező és menedzserszerepet lát el a Festetics Hajós Klaszter működtetésében is. A közlemény szerint a megállapodással újabb erőforrások jelennek meg a Festetics György Program részeként működő Magyar Vitorlás Akadémia rendszerén belül az utánpótlás nevelésben és szakemberképzésben. „A stratégiai megállapodással 20 év után végre újra aktiválni lehet kellő szakmai tartalommal és programokkal e két vízi sportbázist, amelynek a fizikai megújulása is folyamatban van” – áll a közleményben.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!