„A nyílt utcán foglak megb*szni te k****g!” – ilyen a „polgári kultúra” az ellenzéki tüntetésen (VIDEÓ)

Ezúttal is különös felszólalásokkal és mérsékelt érdeklődés mellett tartotta meg Hadházy Ákos a Pride melletti tüntetést.

A Kossuth-díjas színművész az atv.hu-nak elmondta: Fekete György megnyilvánulásai ráébresztették, hogy nincs keresni valója ebben a társaságban.
Fehér László, Bukta Imre, Korniss Péter, Novák Ferenc és Tompa Mihály után – a szombaton levelező taggá választott – Cserhalmi György is kilépett a Magyar Művészeti Akadémiából – értesült az atv.hu. A Kossuth-díjas színművész a stílust és a hangnemet kritizálta. Mint az atv.hu-nak elmondta: a jelölés során még nem voltak aggályai, de Fekete György megnyilvánulásai ráébresztették, hogy nincs keresni valója ebben a társaságban.
Cserhalmi Györgynek az utolsó cseppet az MMA szombati közgyűlésén történtek jelentették, ahol nem meghallgatták a tiltakozó fiatalokat, hanem kivezettették őket.