A cég két kempingjében és egy szállodájában eltöltött vendégéjszakák száma 10,5 százalékkal múlta felül a tavalyi adatokat. Az árbevétel a személyhajózásnál 6,6 százalékkal, a kompnál 10,5 százalékkal, a vitorláskikötőknél 2 százalékkal, a szállásszolgáltatásnál 7 százalékkal nőtt. A eredményből jócskán faragott, hogy a rendezvényhajók és éttermi szolgáltatások forgalma 30-40 százalékkal visszaesett. A hajózási társaság arra számít, hogy év végéig összesen 3-4 százalékkal növeli a bevételét a tavalyi adatokhoz képest.
A cég hajópark-korszerűsítésének részeként a régi elavult vízibuszok leselejtezése miatt volt szükség új hajó vásárlására, amit a közönség ki is próbálhatott. A Szigligetről elnevezett, több mint 40 méter hosszú és 7 méter széles motorost félkész állapotban, 500 ezer euróért vásárolták egy a Bodeni-tónál működő német hajógyártótól, majd mintegy 150 millió forintot fordítottak rá, hogy a balatoni igényeknek megfelelő, korszerű balatoni személyhajóvá váljon.
A 300 utas befogadására alkalmas, a tó legcsendesebb és egyik leggyorsabb hajójának számító új motorost elsősorban a menetrendi hajózás szolgálatába állítják, de esetenként programhajóként is közlekedik majd. Ősszel a Süllő és a Garda Fesztivál idején teljesít szolgálatot.