„A számok makacs dolgok, nem lehet velük vitatkozni” – nevelőedzőjét is meglepte Jackl Vivien

Kocsis Márta a Mandinernek elárulta, decemberig elsősorban arról szóltak a mindennapok, hogy tanítványát benntartsa az úszósportban.

A hagyományos Öbölátúszás Balatonfüred és Tihany között lesz, 3 és fél kilométeres távon. A résztvevők tisztelegni szeretnének a két úszó olimpiai bajnokunk, Risztov Éva és Gyurta Dániel teljesítménye előtt.
A hétvégén rendezik meg a hagyományos Öbölátúszást Balatonfüred és Tihany között, 3 és fél kilométeres távon. A verseny, amelyet első ízben 1992-ben bonyolítottak le ugyanitt, idén kétnapos lesz. A fő attrakció a szombaton 12:30 órára kiírt klasszikus, bárki által teljesíthető 3,5 kilométeres verseny, míg vasárnap családok és csapatok versenghetnek egymással. Németh Zsolt főszervező szerdán elmondta, hogy az eseményen köszönteni akarják a londoni olimpikonokat is.
„Az Öbölátúszás résztvevői tisztelegni szeretnének a két úszó olimpiai bajnokunk, Risztov Éva és Gyurta Dániel teljesítménye előtt, elismerve az őket felkészítő, Széles Sándor vezette edzői csapat érdemeit is. A Londonban szerepeltek mindegyikét meghívtuk, közülük Gyurta Gergely biztosan elindul az Öbölátúszáson is, amelynek résztvevőire az előrejelzések szerint jó idő, kellemes hőfokú víz vár” - mondta.