Az utca hangjai: Utcazene Fesztivál Veszprémben

Bár már sokadik alkalommal került megrendezésre a fesztivál, úgy tűnik, a veszprémi vendéglátósok még mindig nem tudják, vagy nem akarják kihasználni a város iránt támadt hirtelen, nem egészen egy hétre szóló érdeklődést. Ez persze csak kedvez a látogatóknak, hiszen a fesztiválok olyan szokásos kellemetlen velejáróitól szabadított meg minket, mint a zuhanyzó előtti félórás sorbaállás vagy a drága sör. Az interneten már egy héttel a fesztivál előtt sem lehetett egy fia szabad szálláshelyet sem találni, azonban a helyszínre érkezve az utolsó pillanatban talált kollégiumban meglepetésemre teljes volt a pangás. (Ezt valószínűleg nem tudták azok a fesztiválozók, akik a parkban aludtak egy szál hálózsákban.)

Magyarországon kétségkívül ezen a fesztiválon a legjobbak az ár-érték arányok, ugyanis idén az összes helyszínre ingyenes volt a belépés, emellett a szállás- és kocsmaárak is igen barátságosak. Az ingyen belépő mellett ráadásul jól ismert magyar zenekarokat teljesen más oldalukról ismerhettünk meg. Nagy meglepetést okozott például a Subscribe áthangolt koncertje, ahol a tőlük megszokott zúzás-üvöltés kombó helyett ugyanazok a dalok női vokállal, fúvós- és vonós hangszerekkel kiegészítve szólaltak meg. Mindezt a veszprémi várban, a műemléképületek és a székesegyház által körülölelt Szentháromság téren, vihar előtti szélben hallgathattuk végig, ami igazán filmbe illő jelenet volt.

A vihar szerencsére meggondolta magát, így a soron következő Punnany Massif koncerten már nem kellett zivatartól tartani. Viszont ekkorra nyilvánvaló lett, hogy a szervezők elszámították magukat, amikor széksorokat helyeztek el a nagyszínpad előtti téren: a program és a hangulat ugyanis túl jó volt a csendesülős koncertekhez. A 2500-3000 fő befogadására alkalmas tér teljesen megtelt, így az odavezető utca elejét időnként kordonokkal elzárták, amíg a tömeg egy része lejön a várból. A Punnany Massif Orchestra koncertjén persze jól járt, akinek jutott szék: arra felállva legalább lehetett is látni valamit a zenekarból és melléjük társult kórusból és vonósokból.

Az esti koncertek között napközben sem lehetett unatkozni a fesztiválon: egy ugrásnyira van a Balaton egy csobbanás erejéig, aztán már délutántól elkezdődtek az utcazene-koncertek a város különböző pontjain felállított kis színpadokon. Minden zenekar minden nap más és más helyszínen adott koncertet, hogy lehetőleg senki semmiről ne maradjon le. A szombati estén ért az egyetlen, kicsit negatív élmény, de ezt be lehet tudni a fesztivál ingyenességének: csak egy színpad volt ugyanis, amely előtt a nézőtér nem aszfaltos terület. Ezt a szervezők elmulasztották a fesztiválokon megszokott műanyag térburkoló elemekkel lefedni, így a Paddy and the Rats fergeteges koncertjén úgy felverte a port a tomboló közönség, hogy már az első szám után fuldokoltunk. Minden elismerésem az itt fellépő zenekarok – főleg énekes és fúvós – tagjaié, hogy bírták a másfél-kétórás koncerteket torokkal-tüdővel.

Az Utcazene Fesztivál élettel teli és mégis élhető, az a fajta fesztivál, ahol akkora tömeg még pont nincs, hogy az ember ne tudjon véletlenül ismerősökkel összefutni, és ahol Veszprém történelmi belvárosában nem mindennapi felállásban hallgathatjuk kedvenc zenekarainkat.

*

Fotó forrása.