Keserédes nosztalgia és egy palack zweigelt

„Nem olyan régen voltam kicsi gyerek. Jártam óvodába, iskolába, a borokról persze semmit sem tudtam azon kívül, hogy az bizony nem nekem való. Nos, voltak ezek a gondtalan idők, és mi néhányszor a családdal eltöltöttük szokásos nyaralásunkat erre-arra. Szerettük a soproni-balfi-fertőrákosi környéket, ezért többször szálltunk meg Fertőrákoson is. A szüleim sokszor emlegették Ráspi nevét, hogy ő ott bizony remek vendéglátást művel, mintegy professzionális szinten. Én meg csak néztem, ámultam-bámultam, hogy tudnak beszélgetni ételekről-italokról, vendéglátásról. Meg mi a jó ebben az egészben egyáltalán. Aztán felnőttem, aminek egyébként inkább több negatív következménye van, mint pozitív, de ez ilyen. Szeretek optimista lenni, ha ez ritkán látszik is, de tényleg. Tehát nézzük a jót.

Megszerettem a borokat. Elkezdtem érdeklődni a komolyabb vendéglátás után. Kisiskolás koromban a jó vendéglátás a nagy adag krumplit jelentette szép rántott hússal(Sopron környékén is), most meg az ízek és az élmények végtelen keresését. Ezért örültem meg ennek a zweigeltnek, mikor figyelmembe ajánlották itt Győrben. Ráspi nevére egyből nosztalgikus érzésem támadt, tudtam, hogy kicsoda is ő, meg azt is tudtam, hogy ezt bizony nekem meg kell kóstolnom. Megvettem, hazahoztam, megkóstoltam, megittam. Kicsit sem bántam meg.”