Versmaraton a József Attila-szoborért

2011. november 18. 17:00

Versmaratonnal tiltakoznak péntek délutántól szombat estig neves művészek, írók illetve egyszerű rajongók a Kossuth téri József Attila-szobor tervezett eltávolítása ellen az emlékműnél.

2011. november 18. 17:00

Pénteken 15 órától egészen szombaton éjfél előtti mondanak megállás nélkül verset a Kossuth téri József Attila-szobornál A Szeretem József Attilát elnevezésű Facebook-csoport kezdeményezésére. Faragó Zsuzsa dramaturg, szervező elmondta: a 32. születésnapja után háromnegyed évvel elhunyt József Attila emlékére 32 óra 40 percig tartó versmaraton civil kezdeményezésben valósul meg. Mindenkit várnak, előzetes bejelentkezés nélkül bárki színpadra állhat, hogy egy-két számára kedves vagy fontos verset, írást, vallomást elmondjon, eljátsszon, elénekeljen, eltáncoljon vagy akár meg is rajzoljon József Attilától. De az érdeklődőket csupán nézőként is szívesen látják a rendezvényen – tette hozzá.

Az eseményt Jordán Tamás és Sebő Ferenc indította, majd Vörös István író mondja el megnyitó beszédét. A fellépők között lesz Fodor Tamás, Vallai Péter, Kézdy György, Cserhalmi György, Udvaros Dorottya, Xantus Barbara, Galkó Balázs, Pápai Erika, Bodor Pál, Parti Nagy Lajos, Kornis Mihály, Kukorelly Endre, Nádasdy Ádám, Babarczy Eszter, Bródy János, Borlai Tibor, Dés László, Vágó István, Ráday Mihály és Czeizel Endre, valamint a coMMMunity.hu szerkesztői, a Dramaturg Céh tagjai, a Maladype Társulat, a Szilvási Gipsy Folk Band, a Vörösmarty gimnázium diákjai és a Versmondók Egyesületének tagjai is. A rendezvényt Kulka János zárja.

Az eseményt tiltakozásul szervezik azért, mert a Kossuth tér 1944 előtti képzőművészeti arculatának visszaállításáról döntő országgyűlési határozat alapján József Attila szobrát is máshová kell áthelyezni. A versmaratont szervező csoport - amely kizárólag e célból született és nem kötődik sem pártokhoz, sem szervezetekhez – a „József Attilát szeretők feledhetetlen országos találkozójává” kívánja tenni a rendezvényt.

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csíksomlyai
2011. november 21. 12:13
CSÜNGŐJE VOLTAM Csüngője voltam én Lucámnak s ő rázott férfi s nő előtt. Fogyó kincsemül, én-mátkámnak, nem leltem nagyobb szeretőt. Megpattant, hűvös tűzhelyemhez, tejecskén nevelt életemhez nem leltem másik szenvedőt. Nagyon kell, most hát Isten óvja, kis csorba bögréjét, szivem. Majd féltvén két kezébe fogja, hisz érte bánattal izen. Jó volt és rossz volt ő: embernyi, most nem jó s nem rossz, ám szeretni ma is lehet még szelíden. 1928 tavasza
csíksomlyai
2011. november 21. 12:04
AKI SZEGÉNY, AZ A LEGSZEGÉNYEBB Ha az Isten íródiák volna S éjjel nappal mozogna a tolla, Úgy se győzné, ő se, följegyezni, Mennyit kell a szegénynek szenvedni. Aki szegény, az a legszegényebb, Fázósságát odadja a télnek, Melegét meg odadja a nyárnak, Üres kedvét a puszta határnak. Köznapokon ott van a dologba, Várt szombatját száz gond nyomorítja, S ha vasárnap kedvét megfordítja, Akkor máris hétfő szomorítja. Pedig benne laknak a galambok, Csillagtollú, éneklő galambok, De így végül griffmadarak lesznek, Hollónépen igaz törvényt tesznek. 1924. okt.
csíksomlyai
2011. november 21. 10:16
AZT MONDJÁK Mikor születtem, a kezemben kés volt - azt mondják: költemény. Biz tollat fogtam, mert a kés kevés volt, hisz itt születtem én. Kiben zokogva bolyong heves hűség, azt mondják, az szeret. Óh hívj öledbe, könnyes egyszerűség! Csak játszom én veled. Nem emlékezem én és nem felejtek. Azt mondják: hogy lehet? Ahogy e földön marad, mit elejtek. Talán te megleled. Betöm a föld és elmorzsol a tenger - azt mondják - meghalok. De annyi mindenfélét hall az ember, hogy én csak hallgatok.
csíksomlyai
2011. november 21. 08:17
A HIT BOLDOGÍT Belép a szép nő páholyába, Csupa arany, fény, ragyogás, Mosolygva bókol erre, arra - A jobb körökben így szokás. És a mosoly egy sugarkája A karzatig föl érkezik, És egy diák ott elfelejti, Hogy rongyos és hogy éhezik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!