Páncélba zárt szellem

Attól tartok, hogy az említett román jogszabály és a hazai múzeumok jogos félelme miatt a székely és az anyaországi múzeumok között kialakult kiváló szakmai kapcsolatok leépülhetnek.

A tíz éve zárva tartó Átrium mozi helyére költözhet a főként angol nyelvű darabokat játszó Merlin Színház, amennyiben a főváros is beleegyezik.
Budapest vezetése azt tervezi, hogy a Merlin Színháznak adja az évek óta üresen álló Margit körúti Átrium mozit - írja a Népszabadság. A lap úgy tudja, a Merlin jelenlegi otthonára, a Gerlóczy utcai épületre év végén jár le a magánszínházat működtető Angol Nyelvű Színház Közhasznú Alapítvány szerződése. Az elsősorban angol nyelvű előadásokat színpadra állító, Magács László vezette színház januártól vélhetően Átrium Film-Színházként nyithat újra.
A költözéshez a főváros engedélyét várják, amely a főpolgármesteri kabinet csütörtöki ülésén születhet meg.
Az Átrium artmozit 2001-ben zárták be, és a harmincas években, Bauhaus-stílusban épült műemlék filmszínházat azóta csak egy-egy eseményre nyitották ki. Amennyiben a főváros vezetése dönt a Merlin költözéséről, és kiveszi a Budapest Film Zrt. tulajdonából az épületet, felújításra lesz szükség.