A gyűlöletre, erőszakra, más megölésére való felhívást és felszólítást el kell utasítani

Aki ilyet tesz, az semmilyen normális közösségben nem tűrhető meg.

Tizenöt év együtt zenélés és hat stúdióalbum után az együttes bejelentette feloszlását. A mostani európai turnét még végigcsinálják, így hétfőn hetedszer, és egyben utoljára láthatja őket a magyar közönség a Papp László Budapest Sportarénában.
Maxi Jazz, a Faithless frontembere bejelentette: „Tizenöt év együtt zenélés és hat stúdióalbum után most jutottunk el addig a pontig, hogy ideje befejezni ezt a könyvet és visszatérni a könyvtárba”. Sister Bliss billentyűssel és Rollo producerrel Maxi Jazz 1995-ben alapította az elektronikus formációt, amelyet hétfőn hetedszer, és egyben utoljára láthat a magyar közönség a Papp László Budapest Sportarénában.
A Szigeten ötször (1999, 2001, 2004, 2007, 2010) játszott a Faithless, de 2009-ben a tokaji Hegyalja fesztiválon is koncerteztek. A csapat utolsó fellépése április 8-án lesz Londonban. A banda világszerte eddig 12 millió albumot adott el, első stúdióalbumuk, az 1996-ban megjelent Reverence is aranylemez lett Nagy-Britanniában, akárcsak a két évvel későbbi Sunday 8PM és aztán valamennyi későbbi korong is.
2001-ben jött ki az Outrospective, majd 2004-ben a No Roots, 2006-ban pedig a To All New Arrivals következett. A Faithless utolsó albuma a tavaly először csak letöltésre elérhetővé tett The Dance. A csapat legnagyobb slágerei közé tartozik a Salva Mea, az Insomnia, a God Is a DJ (az alábbi videón) és a We Came 1.