Mi már csak egy kávét kérünk: kínos vergődésbe kezdett a Medián

Még az is kiderült, mi lehet a „nem túl reális Fidesz-Tisza versenyállások” mögött.

Keith Richards egy interjúban elmondta: szó sincs megállásról. A Stones gitárosa alig várja, hogy újra együtt dolgozzon Mick Jaggerrel.
Keith Richards elmondta: „Micknek és nekem is van néhány új ötletünk. Vissza szeretnénk térni a színpadra”. A Rolling Stones legendás gitárosa több részletet nem árult el, de úgy gondolja, decemberben-januárban megvalósíthatják ezeket az ötleteket. Richards nemrég jelentette meg önéletrajzi könyvét és alig várja, hogy újra együtt dolgozzanak Jaggerrel.
Nyáron elterjedt a pletyka, hogy a rockveteránok utolsó világ körüli turnéjukra indulnak 2011-ben. Hatalmas búcsúturnéval készülnek elköszönni rajongóiktól, amely a banda megalakulásának 50. évfordulóján, 2012-ben fejeződne be - Richards szerint azonban közel sincs itt a vég. A zenekar legutóbb 2005-2007 között turnézott A Bigger Bang című albumával, ekkor Budapesten is jártak.