A Szent Korona van egy osztrák érmén

2010. november 17. 14:43

A Habsburgok koronái sorozat harmadik darabjaként adták ki Ausztriában a Szent István koronáját ábrázoló legújabb százeurós névértékű érmét.

2010. november 17. 14:43

Új százeurós névértékű érmét bocsátott ki az Osztrák Pénzverde. Az érme a magyar Szent Koronát ábrázolja, 16 grammos és nagy tisztaságú aranyból készült és november 10-én került forgalomba Ausztria bankjaiban, érmeboltjaiban, üzleteiben - 615 eurós áron. A különlegességet high-tech dombornyomással készítették, 30 ezer példányban maximálva kiadását.

Az érem egyik oldalán a Szent Korona, másik felén pedig egy koronázási jelenet látható: 1741. június 25-én Pozsonyban koronázták meg Mária Teréziát, aki Szent István palástját és a Szent Koronát viselve, lóháton, karddal látható. A háttérben a pozsonyi vár és a koronázási templom szerepel.

A Habsburgok koronái elnevezésű sorozat öt darabból áll majd: az elsőt még 2008-ban adták ki, a Német–római Birodalom uralkodóinak koronájával, a 2009-ben kiadott érme pedig az osztrák főhercegi fejdíszt ábrázolja. A sorozat a cseh Szent Vencel-koronával és az osztrák császári koronával egészül majd ki.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!