Egy szülő, Fehérvári Csilla kereste meg a Magyar Nemzetet. A négygyermekes anyuka már hónapok óta nem tudja utol érni az akadémia vezetését. Elmondta: az intézmény valószínűleg csődöt mondott és eltűnt szülők százainak a pénzével együtt. Fehérvári Csilla befizette a kilencszázezer forintos tandíjat, és az első kurzus befejezése óta nem lehet elérni az akadémiát.
Az iskola korábbi székhelye az Andrássy úton volt. Az akadémián az éves tandíj egymillió-négyszázötvenezer forint, cserébe viszont minősíthetetlen oktatást nyújtanak. Most az is kiderült, hogy az iskola már azokat a kurzusokat sem tartja meg, amelyekért a szülők fizettek.