Váratlan helyen és még váratlanabb szerepben tűnt fel Varga Judit

Az Állami Számvevőszék elnöke három fotót posztolt.

Mai playlistünk leadja az új Clapton-album már fellelhető öt számát, illetve a gitáros öt régebbi művét.

Az Állami Számvevőszék elnöke három fotót posztolt.


„Nem fogunk semmilyen módon politikai ideológiával beleszólni abba, hogy hogyan, és milyen módon kell a kultúrának működnie” – jelentete ki a Magyar Nemzeti Múzeumban Tarr Zoltán.


Hankó Balázs hozzá nem értése is azt mutatja, hogy a kultúra – és annak finanszírozása – az elmúlt években komolyan lezüllött.


Az Operaház főigazgatója Rost Andreával való kapcsolatáról, és az intézmény jövőjéről is beszélt.


Gulyás Gergely posztja alatt egyre csak gyűlnek a megdöbbent és a minisztert támogató hozzászólások.


Az MMA-elnök szerint a bajok nem itt és nem most kezdődtek. Hanem amikor kétszázötven éve úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk életünkből a tekintélyt és legfőképpen a Fennvalót.


A reggelinél súgta a fülébe, hogy nem került be a meccskeretbe.


A szerb kormány Aleksandar Vucic államfő vezetésével továbbra is tárgyalásokat folytat a Mollal.
