Ellepték Veszprémet az utcazenészek

Utcára vonulnak a zenészek – akár ez is lehetne a címe a veszprémi Utcazene fesztiválról szóló cikknek. És nem, nem az Artisjus ellen szervezkedőkről lenne szó, hanem arról, hogy az ország legjobb utcazenészei egy szigorú szakmai rosta után fogják magukat és egy hosszú hétvégére Veszprémbe költöznek, permanens koncertet adva ott mindenkinek. 2000 óta ez már a tizedik Utcazene: a fesztivál évről évre fejlődik, bővül, színesedik – 2010-ben abszolúte nem csak az utcára kiülésről és az ott valamit dobolásról szól az egész. Tíz színpad várja idén a fesztiválozókat: a jazztől a blueson át a reggae-ig körülbelül mindent lehet hallani – közben pedig kitűnő alkalom nyílik várost, Munkácsy-kiállítást, spontán irodalmi felolvasást vagy szabadtéri színházi műsorokat nézni.

Kusturica Veszprémben

Aki nem volt még a rendezvényen, úgy képzelje ezt el, hogy a veszprémi belváros nagyjából minden utcájában van egy kocsma és abban a kocsmában, vagy a kocsma körül egy kisebb színpad. A kisebb színpadokon pedig a fesztivál versenyprogramjában résztvevő húsz utcazenész muzsikál – és persze azok, akik ehhez kedvet éreznek. A spontán utcazenélők produkálják egyébként a legváratlanabb helyeken a legjobb hangulatot. Szerda este kétszer keveredtünk bele egy dobszerkó-trombita-klarinét felállású zenekarba, akik kisebb-nagyobb hibákkal, de valami hatalmas átéléssel játszották a Bella ciao-t – nem csoda hát, ha a főleg punkokból álló közönség azonnal elkezdte rá ordibálni az eredeti olasz dalszöveget.

Amikor pedig azt hittük, hogy a hangulatot nem lehet tovább fokozni, rákezdtek a Macskajaj főcímdalára, Goran Bregovic Bubamara című szerzeményére. Az a pár perc maga volt a Nemzeti Együttműködés Rendszere: romák, punkok, véletlenül idekeveredett és semmit nem értő külföldi turisták, hajléktalanok, fesztiválozók és zenészek egymást átölelve táncoltak.

Az Utcazene fesztivál baromi sikeresen ötvözi ezt a fajta pozitív értelemben vett amatőrséget a profi előadók szerepeltetésével: ma már ott tartanak, hogy a legnagyobb neveket felvonultató színpadot fizetőssé tették. Igaz, ezt főként azzal indokolták, hogy mindenképpen szükség van ebben a gazdasági helyzetben a közönség anyagi támogatására, különben elmaradnának az előadások - vagy neadjisten az egész fesztivál. A húzónap minden bizonnyal a szerda este. Az idei VOLT-ot is megjárt Parov Stelar játszott a Quimby után a várban; az 1200 forintos napi belépők iránt akkora volt az érdeklődés, hogy este hatra már csak 2000 forintos négynapos bérletet lehetett vásárolni - erősen korlátozott számban.

Vannak hibák, de hol nincsenek

Van egy olyan sejtésünk, hogy a fesztiválon nem a szervezők, és még csak nem is a különböző italpultokat üzemeltető vállalkozók keresnek a legtöbbet, hanem a Veszprém belvárosában található Spar. Szerda este nyolckor úgy várt a sorára pénztáranként jó tíz-tizenkét vásárló, hogy minden kassza nyitva volt – az árufeltöltők pedig alig bírták hozni az utánpótlást az alkoholos italokból. Persze a fesztivál területén lévő sörcsapok sem a legdrágábbak: a bolti árnál körülbelül 50-100 forinttal többet kértek el egy csapolt sörért. 

Vannak azonban kisebb hibák, amiket viszonylag egyszerűen lehetne orvosolni  – jövőre talán ezekre is sor kerül majd. Ha három ember nem kérdezte meg tőlünk az este alatt, melyik színpad merre van, akkor egy sem: egyszerűen nincs kitáblázva semmi. Hogyha nem céltalanul nézelődünk, hanem konkrét ütemtervet készítettünk arra, hogy mikor melyik koncert érdekel minket, csak a 200 forintos programújságot (pdf) megvásárolva jutunk térképhez, aminek a segítségével aztán megtalálhatjuk a szóban forgó helyszíneket.

A veszprémi Utcazene fesztivál előtt hatalmas lehetőségek állnak. A négynapos rendezvény után, mikor a szervezők a bevételekkel szembesülnek, minden bizonnyal felteszik maguknak a kérdést: megéri-e még több húzónevet hozni kicsit drágább jegyárak mellett? Innen válaszolnék: meg. Azt a bájos amatőrséget, már ami az utcazenészeket illeti, azonban semmiképpen nem szabad feladni. Az Utcazene fesztivál hangulatában már most egy városi jelmezbe öltött Művészetek Völgye – kérdés, akar-e több lenni ennél.