Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat

Nem véletlenül próbálkoznak az ukrán drónok – mutattak rá az elemzők.

Debrecenben nyolcadik alkalommal fogják átadni a Prima Primissima Díjat. Az elismerésre a tudomány,a művészet, illetve a sport területén tevékenykedő személyiségek esélyes.
Lovassy Tamás, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának főtitkára elmondta: A primák személyére már tavaly is rekordszámú javaslat érkezett, de az idei szám ennél is több 15 százalékkal. Ezt jól mutatja az is, hogy a képzőművészet kategóriában tavaly 53, míg idén 73 név került szóba.
Dávid Ferenc, a kuratórium elnöke ismertette Budapesten mind a tíz kategóriából azt a három nevet, akik közül a Prima Primissima Díj nyertesei kikerülhetnek majd. A jelöltek között van Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja, Rubik Ernő feltaláló, de Jancsó Miklós filmrendező is.

