Magyar őstörténettől a nyelvújításig: sikeres tanévet zárt az MCC középiskolás programja

A program kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a diákok a történelmi események mögött meghúzódó társadalmi folyamatokat és emberi sorsokat is megértsék.

Antonioni-hét az Örökmozgóban! Jancsó Miklós mesterének ritka és sosem látott filmjeit is megtekintheti a nagyérdemű.
A 70-es évek elején baloldali elkötelezettségűnek tűnő rendezőt a Kínai Népköztársaság kommunista kormány hívta meg Kínába forgatni. Bár úgy tűnt, a távol-keleti ország kilép a nemzetközi elszigeteltségből, Antonioni filmje nem váltotta be a pártvezetés reményeit. A kész alkotást betiltották. Holott Antonioninak nem állt szándékában leleplező filmet készíteni a Mao Ce-tung-korszakról. Mint mondta: „Nem ajánlhatok többet, mint képeket Kínáról.”