Ilyen lesz a Szépművészeti

2010. május 27. 14:35

Bemutatták a Szépművészeti Múzeum földalatti bővítésének végleges tervét. Az új föld alatti tér, benne fogadó- és előadóterekkel és az új kiállítási csarnokkal 2012-ben egy nagyszabású Cézanne-tárlattal nyit majd.

2010. május 27. 14:35

„Az Országos Tervtanács támogatja a Szépművészeti Múzeum bővítésének módosított tervét is, így az új látogatófogadó központ és időszaki kiállítótér kialakítása 2011 elején megkezdődhet” - mondta el Baán László, az intézmény főigazgatója. A bemutatott látványtervek szerint a lépcső sértetlen marad. Sem a támfalában, sem mellette nem lesz új bejárat. A múzeum előtt épülő, föld alatti bővítményt a térről két helyen lehet majd megközelíteeni, a tervező a kőburkolat helyett pedig visszatért a tervei közt korábban is megjelent, légiesebb, üvegfalú változathoz, és szabályos lett az építmény kubusa is.

Az intézmény főigazgatója emlékeztetett arra: a korábbi elképzelés - főleg az épület homlokzati lépcsőjébe tervezett bevágás - vitákat váltott ki, ezért kérték az építészt a tervek újragondolására. Baán László elmondta: a több mint nyolc ezer négyzetméteres Hősök Tere Látogató és Turisztikai Központ 90 százalékban uniós forrásokból épül meg; a csaknem 4 milliárd forintos beruházás jövő év elején kezdődhet, majd az új szárny 2012-ben fogadhatja az első látogatókat.

A megnyitást egy reprezentatív Cézanne-kiállítással ünnepli az intézmény. Az igazgató szólt arról is, hogy mivel a korábbi tervek szerint az építkezés már megkezdődött volna, nyárra nem kötöttek le időszaki kiállításokat, szeptemberben azonban két tárlat is nyílik a Szépművészeti Múzeumban; az egyik Gustav Klimtet és a bécsi szecesszió mestereit, a másik Fernando Botero életművét mutatja be.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
röviden
2010. május 28. 12:48
Építsük be a Múzeumkertet is!
tevevanegypupu
2010. május 28. 12:03
Huhh..mikor a Louvre elejere megterveztek a Piramist, oruletes vitak voltak. Azota Parizs egyik jellegzetessegeve valt. Ez a muanyag kockaize lehet, hogy majd Budapest erdekessegei koze tartozik egyszer. De igy elso latasra bizarr, bizarr..
drienovác
2010. május 28. 10:39
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/24/Szépművészeti_Múzeum_éjszaka.jpg emellé egy ekkora fémkalitka? a klasszicista épületekben a szimmetria egy döntő kérdés, ezt most egy ekkora idegen valamivel teljesen tönkrevágják nem lehetne valamivel kisebb legalább? miért kell felvinni párkánymagasságig? ronda is meg drága is
Darth Péter
2010. május 28. 10:10
Igen. Illik oda. Szép. Izléses. Hasonlóak a motívumok. Mindkettő hasonlóan magas és oszlopok is vannak bennük...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!