Szélsőségek harapófogójában Erdély magyarsága

„Románia lakossága a május 18-i elnökválasztáson döntött: nem a nyíltan magyarellenes jelöltet, az úzvölgyi temetőgyalázás vezéralakját, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökét, George Simiont ülteti – most – az államelnöki székbe, hanem a »fékezettebb habzású«, liberális politikust, Nicușor Dant. Előbbi szélsőséges jelölt a politikai sarlatán Călin Georgescut juttatta volna miniszterelnöki posztra, míg a másik vélhetően azt a háborúpárti Ilie Bolojant fogja kormányfővé tenni, aki nagyváradi polgármesterként a román diktátor, Ceaușescu után a leginkább elrománosította az egykor színmagyar partiumi várost.

Üldözött váradi apát

Akik abban a hitben ringatják magukat, hogy az erdélyi magyarság fellélegezhet, azt el kell keserítenünk. Május 19-én, egy nappal a romániai elnökválasztás döntő második fordulója után a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal levélben felszólította Fejes Rudolf Anzelm váradhegyfoki premontrei apátot, hogy öt napon belül hagyja el váradi rendházát, amelyet 1997 óta hivatalosan használ, és amely mindig is a rend tulajdona volt. Azaz menjen, amerre lát, mert neki »nincs joga« ott tartózkodni. Mondja ezt annak az államnak a képviselője, amely az elmúlt évtizedek során mesterségesen változtatta meg Erdély városainak nemzetiségi összetételét, mindemellett fittyet hányt a nemzetközi jogokra.

Ennek, a legsötétebb kommunista érára emlékeztető, önkényes nagyváradi lépésnek ugyanakkor súlyos, de a magyar közvélemény előtt alig ismert előzményei vannak. A Nagyváradon 1130 óta jelen lévő szerzetesrend jó ideje perben áll a román állammal. Számos kisebb-nagyobb elorzott épületük mellett azt az impozáns nagyváradi főgimnáziumi épületkomplexumot is szeretnék visszakapni, amely a kolostorépülettel szerves egységet alkot. De az állam nem enged, ahogy a fehér kanonokok sem.

Mint a főtisztelendő atya írta: »E felszólítás súlyosságát nem csupán az adja, hogy személyemet célozza, hanem az, hogy kérdésessé teszi egy pápai jogú, reguláris kanonokrend jogállását, megszentelt életformáját és annak helyhez kötöttségét, vagyis azt az alapelvet, hogy a szerzetesi jelenlét nem választható el a szakrális tértől, ahol hivatása kibontakozik.«

Nagyváradiként meg sem lepődöm, mert Bolojanék eddig is így intézték a dolgaikat: a koronavírus-járvány idején – a kijárási tilalmat kihasználva – a premontrei rendház szomszédságában, a képeslapunkon szereplő épületek mögött egy nap egyszerűen lebontatták a perben szereplő gazdasági épületeket, majd az önkormányzat ideépített egy óriási garázsépületet.”

Nyitókép: MTI/Veres Nándor

***