Ami az erdélyi magyaroknak jó, azt a magyar kormány támogatja – Kelemen Hunor a Mandinernek
2025. május 19. 15:56
Az RMDSZ elnöke szerint pártja szívesen kormányoz, ha lehet, de politikai öngyilkosságra nem vállalkozik.
2025. május 19. 15:56
7 p
10
1
9
Mentés
Rövid interjút adott a Mandiner Reakcióban Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és országgyűlési képviselője a tegnap este Nicușor Dan bukaresti főpolgármester győzelmével zárult romániai elnökválasztásról.
Kelemen kifejtette: a választáson „nagyon magas részvétel volt, és az történt, amit előre lehetett látni: hogy megmozdul egy olyan választói csoport, amely évek óta nem jár szavazni, és most úgy dönt, hogy elmegy és megszavazza Nicușor Dant”. Dan győzelmének okául azt látja, hogy
„George Simionban, az AUR elnökjelöltjében nem láttak semmiféle biztonságot a jövőre tekintettel, nem hitték, nem hiszik, hogy tudná vezetni az országot, és a két forduló közötti kampányban is olyan típusú hibákat követett el, amelyek nap mint nap újabb embereket mozgósítottak.”
Úgy látja: „az erdélyi magyarok számára egyértelmű volt, hogy Simiont nem lehet támogatni”, hiszen politikai mozgalma, a Románok Egyesítéséért Szövetség (AUR) az úzvölgyi magyar katonasírok meggyalázásával indult, „és ezt sem Székelyföldön, sem Erdélyben nem felejtették el a magyar emberek”, ezért is Hargita és Kovászna megyékben nyerte a választást a legnagyobb arányban Dan, míg Simion a magyarlakta megyék néhány román településén tudott csak győzni.
Ha Simion és Dan közül kell választani, akkor a választás egyszerű, magyarellenesre magyar ember nem fog szavazatot adni”
– fogalmazott Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke a romániai kormányalakításról elmondta: jelenleg vagy nagykoalíció lehetséges, melyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) is részt vesz, vagy kisebbségi kormány. „Ez a mozgásterét mindenkinek behatárolja, így az RMDSZ-nek is” – mondta Kelemen, aki pártja nevében úgy nyilatkozott: „ha lehet hasznosan, értelmesen kormányozni, akkor attól nem ijedünk meg a nehéz időkben sem, de politikai öngyilkosságra általában nem szoktunk vállalkozni.”
Arra a kérdésre, hogy mit vár az új román elnöktől a magyar kisebbség, úgy felelt: „abban bízom, hogy látván a szavazatokat a következő időszakban az erdélyi magyar közösségnek az érdekeire odafigyel, tekintettel lesz ezekre, a mi specifikus értékeinkre és érdekeinkre”, s ebben a tekintetben „az eddigi megnyilatkozásai alapján én nem éreztem semmi ellenséges szándékot”. Az elnökhöz tartozó politikaterületek, így a kül- és biztonságpolitika vonatkozásában elmondta:
Romániának Klaus Iohannis alatt „nem volt egy markáns külpolitikája, mindig valakihez igazodott”,
az előző államelnök sok kritikát is kapott amiatt, hogy „az ország érdekeit nem jeleníti meg, csak mindig megvárja, hogy hol a többség és ahhoz igazodik”. Kelemen Hunor szerint kérdés, hogy Nicușor Dan mennyi idő alatt tud kialakítani egy határozott kül- és biztonságpolitikai álláspontot, „Ebben a kampányban részletesen sem külpolitikáról, sem biztonságpolitikáról nem esett szó, mert minden egyéb téma elvette az igazi jelentős témáktól a figyelmet” – fejtette ki az erdélyi magyar vezető.
A magyar kormánnyal való együttműködés kapcsán – cáfolva az Orbán Viktor miniszterelnököt Simion-pártisággal vádoló baloldali propagandavádakat – elmondta: „a mi együttműködésünk úgy, ahogy az elmúlt tizenvalahány évben mindig a közös célokat megfogalmazva, a közös célokat követve nagyon erős kapcsolat volt, ennek így kell maradnia”. Közölte azt is, hogy „a múlt heti zavart mi a miniszterelnökkel gyorsan tisztáztuk”, a helyzet változatlanul az, hogy nemzetpolitikai kérdésekben
ami az erdélyi magyaroknak jó, amit az erdélyi magyarok támogatnak, azt a magyar kormány támogatja.”
Orbán Viktor miniszterelnök ebben megerősített, ezt kimondta – fogalmazott Kelemen, aki emiatt nem számít változásra a magyar kormány és az RMDSZ kapcsolatában.
Romániában több mint három hete kezdődtek meg a kormányalakítási tárgyalások a PSD, a PNL, az USR, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségi frakció részvételével.
Nap mint nap meg kell küzdeni azért, hogy a magyar kisgyerekek a magyar óvodát, majd a magyar iskolát válasszák. Hogy miként kell ezt csinálni, arról az Arad megyeieket érdemes megkérdezni.
Lesz iráni atomfegyver? Le tudja állítani Donald Trump a magát nyeregben érző Izraelt? A végsőkig elmegy Irán a bosszúban, vagy képes lesz lecsihadni? Szakértőt kérdeztünk!
Egy árulkodó képernyőfotó és belső szivárogtatás buktatta le a Tisza Párt titkos online kampányát, amely álprofilokat vetett volna be a Fidesz ellen. Magyar Péter hekkertámadásról beszél, de a bizonyítékok mást mutatnak.
p
1
1
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 9 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cinkegolyó
2025. május 19. 18:13
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Tegnap a román elnökjelöltek vitájában megszólították Magyarországot a kereszténység kapcsán. Az egyik jelölt, Simion úr ezt mondta, idézem: „Most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje, amelyben harcolni fogunk a jogunkért, hogy európai polgárok legyünk.” Ezt nem Magyarországon mondták, hanem a szomszédos Romániában. Teljesen egyetértünk. Történelmi sorsközösségben élünk a románokkal. Nem szólunk bele a most folyó román elnökválasztási küzdelembe, de annyit üzenünk innen, a Kárpát-medence közepéről, e szimbolikus helyről, hogy biztosítjuk Románia népét és jövendő elnökét, hogy mi az összefogás és az együttműködés talaján állunk. Ezért semmilyen elszigetelést, politikai retorziót nem fogunk támogatni Romániával és annak vezetőivel szemben. Mind a románok, mind a magyarok teljes jogú polgárai az Európai Uniónak, és azok is maradnak. A kereszténységért és a szuverenitásért folytatott küzdelemben számítanunk kell egymásra.
A fentiekből is látszik, hogy amit a Tisza pártiak Tihannyal kapcsolatban idehánynak nap mint nap, az bizony ordas nagy hazugság. De mit várunk tőlük? Libsik...🤮🤮