Volt szlovák külügyminiszter: Orbán ugyanolyan veszélyes, mint Putyin

2023. augusztus 03. 08:43

Rastislav Kácer paródiába hajló kijelentést tett.

2023. augusztus 03. 08:43
null

Orbán Viktor magyar miniszterelnök Szlovákiáról mint elszakított területről beszélt, írja egy szlovák lap, és a magyar nagykövetnek ezt követően „a szlovák minisztérium magyarázta el ezeket a szavakat”.

Felteszik a kérdést: Ezek komoly kijelentések? Rastislav Kácer volt szlovák külügyminiszter és volt magyarországi nagykövet szerint néha süketek és vakok vagyunk, mert szomszédunk miniszterelnöke évek óta ilyen kijelentéseket tesz. 

„Az új helyzet az, hogy Ukrajnában háború van, 

Putyin nagyon hasonló érvek alapján támadta meg Ukrajnát, mint amilyeneket Orbán Viktor és a hasonló nacionalisták és irredenták terjesztenek évek óta” 

– mondta Kácer. Februárban a volt miniszter azt mondta, hogy ha Vlagyimir Putyin sikerrel járna, akkor területi követelésekkel is szembe nézne Szlovákia. Akkor egy olyan aktát is említett, amely a széfjében volt, és amely alátámasztotta ezeket a kijelentéseket. 

„A rendelkezésünkre álló információk összefoglalójáról beszélek. 

A titkos információk nagy részét én készítettem, én voltam öt évig a budapesti nagykövet” 

– magyarázta, hozzátéve, hogy ez inkább jelképes értelemben volt, de „egy tonnányi” ilyen információ van. Másrészt azonban hozzátette, hogy ehhez még hírszerzési információkra sincs szükség, hiszen Orbán miniszterelnök beszédei tele vannak ilyen kijelentésekkel. Azt állítja, hogy nem a magyarokról és Magyarországról van szó, hanem Orbán politikájáról, amely ugyanolyan veszélyes, mint Vlagyimir Putyiné.

A volt szlovák külügyminiszter már külügyminiszterként is így fogalmazott egy műsorban: ha Oroszország elfoglalná Ukrajnát, akkor Magyarországnak területi követelései lennének Szlovákia felé. Menczer Tamás államtitkár akkor már berendelte Szlovákia budapesti nagykövetét, hogy elmondja neki, 

Kacer mondatai „elfogadhatatlan, nonszensz hazugságok”. 

Ugyanerről lehet szó most is, bár némileg érthetetlen, hogy a hatáskeltésen és a feszültség szításán túl mit akar elérni Kacer ezekkel a szürreális kijelentésekkel.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Andrei Pungovschi / AFP

 

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
papalimapapa
2023. augusztus 11. 15:36
Hány hétig volt ez a bandzsa fasz külügyminiszter?
zsolti123
2023. augusztus 10. 15:16
"Orbán ugyanolyan veszélyes, mint Putyin" De a legveszélyesebb ez a Kácer - Kacsa, akinek jár a szája, mint a kacsa feneke és hülyeségeket beszél
connorj
2023. augusztus 04. 10:55
És? https://en.m.wikipedia.org/wiki/Ethnic_minorities_in_Czechoslovakia https://www.deviantart.com/kornoushenko/art/Ethnic-map-of-Czechoslovakia-866697228
bokrosbirka
2023. augusztus 04. 09:05
Benes elvtárs reinkarnációja is megszólalt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!