Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Eközben a pályán magabiztos győzelmet aratott a dunaszerdahelyi csapat.

A dunaszerdahelyi FC DAC focicsapat szombaton a kassai FC Kosice csapatát fogadta hazai pályán a szlovák bajnokságban. A mérkőzést végül jelentős fölénnyel, 5-2 arányban nyerték meg a hazaiak, de nem csak a játékosok, a szurkolók is odatették magukat a lelátón. A dunaszerdahelyi nézők között megjelent egy hatalmas plakát, amelyen két tábla látható egymás fölött. Az alsón Kassa szlovák neve (Kosice) látható pirossal áthúzva, fölötte pedig a település magyar neve olvasható egyértelmű üzenetként a szlovák lakosság felé.
Nyitókép: Facebook/Nyugaton már megoldották

