Sándor Krisztina az esemény politikai programfelelőseként dolgozik, ami azt jelenti, hogy a közéleti beszélgetések, előadások lebonyolítását, szervezését koordinálja. Amikor kedden este elértük, akkor épp úton volt Tusnádfürdőre. Kérdésünkre elárulta, hogy a szabadegyetem alapkoncepciója évtizedek óta változatlan. Az esemény mindig is a nemzeti jobboldal intellektuális, ugyanakkor fesztiválszerű rendezvénye volt. A Fidesz mellett a legnagyobb romániai magyar párt, az RMDSZ vesz részt a szervezésben.
„Tusványoson nagyon sok dolog ugyanúgy működik minden évben, rengeteg hagyomány alakult ki, és ez így jó. Van egy sajátos hangulata, ami miatt az emberek szeretnek visszajárni. Fontos, hogy ezt megőrizzük, ezért nem is igazán törekszünk hatalmas újításokra” – vallja Sándor Krisztina.
Bár az alaptéma minden évben a nemzetpolitika, és annak a legfontosabb kihívásai, az aktuális világpolitikai helyzet mindig befolyásolja az adott év tematikáját.